Sokak szerint a Forma-1 tanulhatna a Bajnokok Tornájától, hogy nézőbarátabbá váljon a királykategória.
A Race of Champions, azaz a Bajnokok Tornája egy olyan különleges esemény, amely évente kerül megrendezésre, és különböző szériák kiemelkedő alakjai csaphatnak össze különféle járgányokkal úgy, hogy a versenyzést és a szórakozást összekapcsolják. Amikor kiderült, hogy a 2015-ös londoni show a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíj között kerül megrendezésre, arra számítottunk, hogy kevés lesz a Forma-1-es érdekeltség, ahhoz képest a jelenlegi mezőnyből pályára gurulhatott a győztes Sebastian Vettel, Felipe Massa, Jenson Button, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo és Romain Grosjean, tehát a pilóták majd' egyharmada.
A Sky Sports F1-nek a Williams mérnöke, Rob Smedley mondta el, aki a ROC-on a brazil Massának, hogy a Forma-1-nek példát kéne vennie a ROC-tól, ugyanis az eseményen az elsőtől az utolsó pillanatig mindennek a középpontjában a szórakoztatás volt, többet kellene gondolni a nézőközönségre.
A show-n résztvevő Nico Hülkenberg sem gondolja nagyon másképp, habár ő arra is kitért, hogy tetszett neki az, hogy csak percekkel a pályára gördülés előtt tudták meg, hogy milyen autókkal fogják azt megtenni, tehát nem volt esélyük a beállításokkal játszani a pilótáknak. A német pedig a kiszámíthatatlanság érdekében már korábban javasolta a szabadedzések jelentős mértékű háttérbe szorítását.
Az IndyCar 2012-es bajnoka, Ryan Hunter-Reay tetszését pedig az nyerte el, hogy az eseményt stadionban rendezték meg, ez pedig egy teljesen más érzést biztosított neki a versenyzéshez. A szériájában ez leginkább az oválpályás futamokon, mint például Iowában vitelezhető ki.
Fotó: motorsport.com
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.