F1 - MÁR TAVALY RENGETETT BUKOTT A MCLAREN

f1-abu-dhabi-gp-2014-jenson-button-mclaren-mp4-29.jpg

A McLaren már 2014 után is nagyon sok pénzt bukott el, és a 2015-ös számadatok még aggasztóbbak lehetnek...

A McLaren Technology Group minden Nagy-Britanniában élő számára közzétett a 2014-ös pénzügyi számadatokat. A kimutatásból kiderül, hogy a Forma-1 mellett a sportokban, valamint a hétköznapi életben is komoly szerepet vállalnak a wokingiak. A 2014-es évet azonban 22,6 millió fontos veszteséggel zárta a brit cég.

A McLaren pénzügyeinek javát továbbra is a Száguldó Cirkusz teszi ki, és a wokingiak jelentésében az látható, hogy jó néhány szponzor elvesztése, valamint az alacsonyabb kereskedelmi bevételek összesen 13 millió font mínuszt eredményezett a wokingiak számára, amely az összes veszteség nagyja.

Tavaly is már csak az 5. hely jutott a McLaren számára a konstruktőri bajnokságban, azonban a Hondával még ezt a szintet sem éri el a csapat, amely minden bizonnyal idén kilencedikként fog zárni, így idén a tavalyinál is nagyobb veszteségre számíthatnak Wokingban.

A számadatok után az elnök Ron Dennis is megszólalt, a brit elárulta, hogy a Forma-1 mindig is a márka legjelentősebb tevékenysége volt és az is marad, majd azt is elmondta, hogy a McLaren-Honda jövőre futamot fog nyerni.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr898062654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása