DTM - ROCKENFELLER ÚJRA A CSÚCSON, ISMÉT HELYCSERE A PONTTABELLA ÉLÉN!

dtm-moscow-2015-winner-mike-rockenfeller-audi-sport-team-phoenix-audi-rs-5-dtm.jpg

Az Audi Sport Team Phoenix német pilótája, Mike Rockenfeller nyerte meg a DTM oroszországi fordulójának második futamát, ezzel a 2013-as bajnok kétéves nyeretlenségi szériáját törte meg. Mindeközben pedig a pontverseny élén ismételten változott a sorrend.

Egy nagyon komoly, és hosszú sikertelen periódust zárt le a mai nap Mike Rockenfeller. Az Audi német bajnoka a 2013-as moszkvai viadal óta nem tudott futamot nyerni egészen mostanáig. Sőt, idén eddig még csak a pódiumra sem állhatott fel, egyedüliként a pontverseny első 15 helyezettje közül.

Az Audi Sport Team Phoenix német pilótája remekül rugaszkodott el az első rajtkockából, noha a rajt utáni métereken Bruno Spengler rendesen megizzasztotta, ám a kanadai támadásait szépen kibackelte 2013 DTM-bajnoka, és onnantól kezdve rendíthetetlenül robogott a célvonal felé, így idei második pole pozícióját győzelemre tudta váltani.

A második helyen pedig a 2012-es bajnokot, a BMW-s Bruno Spenglert intette le a kockás zászló. A harmadik helyen a rajtbüntetéssel és az idióta jelzővel is sújtott audis Mattias Ekström ért célba, miután az utolsó körökben a DRS segítségével legyűrte a negyedikként záró Maxime Martint. Az ötödik - hatodik helyen az audis Green és a mercedeses Paffett zárt, mindkettejüknek kijárt a test-test elleni küzdelmekből a futam folyamán, sőt, előbbi igencsak meleg pillanatokat okozott a depóban Augusto Farfus és Pascal Wehrlein számára az egyórás megmérettetésen.

A hetedik helyen a regnáló bajnok, a BMW-s Marco Wittmann ért célba, megelőzve két audist, Mortara-t és Mullert, illetve a Mercedes német pilótáját, Pascal Wehrleint, aki csak 10. lett, így ismét kicsúszott a kezéből a pontverseny vezetése, miután a rivális Ekström bronzérmes lett.

A svéd pilóta így 6 pontos előny birtokában vághat neki a hátralévő hat futamnak, melyeket szeptember 12-e és október 16-a között fognak megrendezni Oscherslebenben, Nürnbergben és Hockenheimben.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr87746688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása