FORMULA E - VERSENY KÖZBEN DŐL EL A FANBOOST SORSA?

fztjbmvnovapw9eu3gso.jpg

Alejandro Agag, a Formula E első számú embere azt szeretné, ha a szurkolók futam közben döntenék el, hogy kik legyenek a FanBoostok tulajdonosai.

A FanBoost a 2014 őszén debütált Formula E egyik legmegosztóbb része. A rendszert sokan pozitívan értékelték, de voltak szép számmal olyanok is, akik elítéltek azt, mondván unfair és komolytalan.

Mi is az a FanBoost? Akik esetleg nem tudnák, azoknak leírjuk. Tehát a rajongók két versenyhétvége között szavaznak azon pilótára, aki esetében szeretnék, hogy a soron következő versenyhétvégén pár másodperc erejéig plusz teljesítményhez jusson. A három legtöbb voksot kapó versenyző jut hozzá ehhez az extra energiához.

Azonban a Formula E vezetője, Alejandro Agag eredetileg nem így képzelte el a FanBoost-rendszert, hanem abban a formában, hogy a drukkerek a verseny alatt döntötték volna el a szerencsés, plusz kW-okhoz jutókat. Az Autosport értesülései szerint ez a fajta lebonyolítási mód már a második szezonban életbe léphet.

A legreálisabb szavazási szisztéma az lehet, hogy a nézők az autócserékig tehetik le voksukat, és akkor a pilóták majd a második autóval használhatnák az extra kW-okat. A korábban említett autósportos oldal információi szerint az FIA korábban megvétózta az ötletet a szavazatösszesítés hitelességével kapcsolatban felmerülő kétségek miatt. Amennyiben ezt a fennakadást sikerül kiküszöbölni, Agag eredeti elképzelése zöld utat kaphat.

Az idei évre változnak a felhasználható energiára vonatkozó mennyiségek, miszerint a limit a versenyen 150-ről 170 kilowattra nő, míg a kvalifikációs és a FanBoost-határ 180 helyett 200 lesz.

Fotó: FIA Formula E

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr667716526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása