F1 - NEHÉZ BELGA NAGYDÍJ VÁR A MCLARENRE

button_mclarenn.jpg

A McLaren csapat elmondása szerint a magyarországi álomból a belgiumi rémálomba fog csöppenni.

A Honda olyan terén szerencsés, hogy a motorgyártóknak nem kell két hétre bezárniuk a négyhetes nyári szünetben, ellentétben a csapatokkal. A japán gyártó ezt ki is használta, folytatta az erőforrás fejlesztését, továbbá a második zsetonok segítségével megalkották a továbbfejlesztett verziót.

A motorsport-igazgató Yasuhisa Arai szerint a pénteki szabadedzések nagyon fontosak lesznek teszt szempontjából. Azonban a belga futam nem lesz egy sétagalopp Fernando Alonso és Jenson Button számára, mivel rajtbüntetésre számíthatnak, továbbá a Circuit de Spa-Francorchamps tipikus erőpálya. Azonban Arai-szan azt is elárulta, hogy a McLaren-Honda versenyről-versenyre fejlődik, illetve bizakodik abban, hogy a hátrasorolás ellenére lesz néhány pozitívum a wokingi gárda számára a Belga Nagydíjon.

Az alakulat versenyigazgatója, Éric Boullier a naptár egyik legizgalmasabb pályájának tartja a belgiumit, ám a motorerő és a kimagasló aerodinamika igénye miatt kicsit sem fog kedvezni az MP4-30-asoknak. A francia szakember elárulta, hogy egészen Szingapúrig kell várni arra, hogy eredménye legyen kemény munkájuknak.

alonsonevtelen.jpgA McLaren-Honda spanyol pilótája, Fernando Alonso is megszólalt a belga versenyhétvége előtt. A kétszeres világbajnoknak nagyon szép emlékei vannak a belgiumi pályáról, továbbá nagyon szereti is a pályát. Alonso mindemellett fontosnak tartja, hogy a következő pár versenyre is megmaradjon a lendület. Továbbá az ovideói születésű versenyző azt is leszögezte, hogy még ki kell javítani egy jó pár dolgot az autón és a motoron. Ugyanakkor a spanyol reménykedik abban, hogy a fejlesztések után javulás fog bekövetkezni, illetve a szimulátorban és a pályán mért adatok egyezni fognak.

Fotó: Zimbio.com, F1 Fanatic

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr857714890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása