Minden bizonnyal maradni fog Monza a Forma-1-es versenynaptárban, mivel a pálya anyagi gondjai rövidesen rendeződhetnek. A hírnek még Bernie Ecclestone is örült.
Monza jövője a Forma-1-ben az elmúlt hónapok folyamán erősen kérdésessé vált, mivel a pályának már nemigen futja a rendkívül magas rendezési jogdíjakra. Olyannyira nehéz helyzetbe került Monza, hogy már Imola bekopogtatott, hogy szívesen rendezné az Olasz Nagydíjat.
Azonban nemrégiben látott napvilágot az a hír, mely szerint a kormány a közeljövőben rábólinthat arra a pénzügyi csomagra, amely megmentené a monzai aszfaltcsíkot a Forma-1-ből való kipottyanásból.
Ezt a hírt pedig nagy örömmel fogadta a FOM elnöke, Bernie Ecclestone, aki a brit Autosportnak azt nyilatkozta, hogy reménykedik a projekt megvalósulásában, amúgy nagyon elégedettek a pályával, és szeretnék, ha továbbra is vendégül láthatna Monza a Száguldó Cirkusz mezőnyét.
Azonban a végleges megállapodás még várat magára, a híresztelések szerint szeptember elején válhat hivatalossá az, hogy Monza megkapja-e a pénzügyi támogatást. Azonban arra jó esély van, hogy maradni fog, mivel még a kormány is azt akarja, hogy a Sebesség Szentélyében maradjon az olaszországi Forma-1-es verseny.
Fotó: F1 Fanatic
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.