FORMULA E - BEVEZETÉSRE KERÜL AZ E-LICENC

11212601_951810868192128_4253722427656105052_o.jpg

A Formula E leendő pilótáinak tanfolyamra kell majd járniuk, hogy megkaphassák az újonnan bevezetett e-licencet.

Újabb fordulat a Formula E-ben: a szervezők a Forma-1 mintájára létrehozták az e-licencet, így már nem lesz olyan könnyű egy pilótának bekerülnie a Formula E második szezonjában. A licenc megkapásához két kritériumnak kell megfelelni: az első a megfelelő eredmények, a másik pedig egy speciális, az FIA által szabályzott tanfolyamon kell részt venniük, ahol az elektronos autók technikai részéről még alaposabb tudást kaphatnak majd meg.

Visszatérve az első feltételhez, a szabály szerint legalább három futamon kellett részt vennie az első szezonban a versenyzőnek vagy legalább 20 ponttal kell rendelkeznie az FIA által létrehozott táblázat által. Igaz, a mezőny nagyrészét ez sem érinti, de Marco Andretti, valamint Simona De Silvestro már biztosan nem térhet vissza a következő szezonban.

Fotó: FIA Formula E / Facebook

Csáti Anna

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr567618992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása