MOTOGP - ROSSI NYERTE AZ UTOLSÓ SZOMBATI FUTAMOT

"A király visszatért." Valentino Rossi megmutatta mindenkinek, hogy miért kell még mindig komolyan venni őt. Egyrészt visszavágott Lorenzonak, aki zsinórban 4 futamot nyert úgy, hogy minden körben vezetett, másrészt Marquezt is befutóra győzte le idén nem először.

Alapvetően sok mindent nem fog befolyásolni az, hogy jövőre már nem szombaton rendezik a Holland TT-t, de azért így talán még jobban is fogunk emlékezni erre a futamra. Nem volt nagyon sok előzés, vagy sok nagy csata, ám az várható volt, hogy az utolsó körben komoly összecsapás lesz.

A rajtnál Rossi simán eljött az élről, mögötte Marquez, Pedrosa viszont nagyon elrontotta a rajtot, és utána szinte az egész futamon csak bukdácsolt. Lorenzo viszont a 8. helyről már az 1. kör végére 3. volt és üldözőbe vette a két élen állót, ám ma ő is kevésnek bizonyult. Ez a futam csak Rossi és Marquez között dőlt el. Marquez sokáig Rossi mögött ment, majd 7 körrel a vége előtt kifékezte az első kanyarban. Megpróbált meglépni, de Rossi szívósan tartotta magát, és 3 körrel a vége előtt visszaelőzte. Órási tempót diktált és az utolsó kört kicsi előnnyel kezdte meg Marquez előtt, ám ez nem tartott ki az egész körig.

Marquez az utolsó sikánnál bepróbálkozott egy előzéssel, de összeértek, egyikük se bírt befordulni. Marquez meglökte Rossit, aki átugratott a sóderágyon, de hatalmas csatában megnyerte a futamot. Ez nem csak a presztízs miatt fontos győzelem, hanem ezzel a pontversenyben 10 pontra növelte az előnyét a most csak 3. Lorenzoval szemben.

Fotó: p1race.hu

Horváth Ádám

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr737578272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása