MOTOGP - PEDROSA KÖRREKORDDAL AZ ÉLEN

Mint ismert, Assenben minden egy nappal korábban zajlik, így az első és második szabadedzésre is már csütörtökön sor került. Reggel még Rossi volt a táblázat elején a bukással indító Marquez előtt, de délutánra a Repsol Honda kettőse vette kezébe a vezetést.

Ugyan még csak szabadedzésekről beszélünk, így nehéz hosszú távon következtetésre jutni, de vannak árulkodó jelek. A Yamahák többnyire sosem jeleskednek - van, hogy még az időmérőn se -, ennek ellenére a délelőtti edzésen Rossi volt a leggyorsabb. Marquez már kivezető körén bukott, de a tempóján ez most sem látszott. Utánuk Pedrosa és Lorenzo következett, de az most is elmondható, hogy a köridők szorosak. Ráadásul a pálya is javul, Rossi délelőtti legjobb köridejét a délutáni edzés végére majdnem egy másodperccel megjavították, hiszen a körülmények Assenhez képest kifejezetten jók voltak.

A második szabadedzés még szorosabbra sikerült, mint az első, a legjobb versenyző négy tizeden belül végzett, ráadásul az utolsó pillanatban futották meg a legjobb köridőket. Lorenzo picit hátrébb zárt ezen a listán, mint azt várhattuk, de igazán majd csak a holnapi időmérőn kapunk választ arra, hogy változott-e valamit az erőviszony Barcelona óta, ahol egyértelmű Yamaha-fölény volt, de csak a futamon.

Az is szokatlan, hogy már a 2. tréningen pályarekordot fussanak, mert a pálya állapota normál esetben (igaz, olyan itt sosincs) a harmadik szabadedzésre még tovább javul. Olyan szempontból is érdemes komolyan venni a mai összesített eredményt, hogy amennyiben holnap esik, és már nem tudnak javítani ezeken az időkön, akkor hamar eldől, kiknek kell már a Q1-ben is részt venni.

Fotó: p1race.hu

Horváth Ádám

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr887573106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása