DTM - GREEN FANTASZTIKUS KÖRREL NYERTE A 2. IDŐMÉRŐT

race1_lausitz_dtm_2015-630x354.jpg

Jamie Green ma délelőtt ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta. Nem csak egyszerűen megnyerte a kvalifikációt, de fél másodpercet adott mindenki másnak! A brit bombaformában van, kérdés, hogy a futamon meg lehet-e állítani.

Az Audi akárcsak tegnap, ismét dominált, ezúttal is az első 4 rajthelyet bérelték ki maguknak a délután negyed háromkor kezdődő futamra. Green a tegnapi futamon hatalmas előnyt épített ki az utolsó körökben, miután megelőzte Molinát, és már abból látszott, hogy rengeteg tartalék volt még benne. Nos, ez ma is bebizonyosodott, miután a brit fantasztikus körrel biztosította be pole-ját a 2. futamra. Az 5 tizedes előny, amivel verte társait, alap helyzetben is nagyon soknak számít, de annak fényében, hogy a 2. helyezett Ekström-öt és az utolsó előtti Tomczyk-ot (az utolsó Götz lett, aki nem futott mért kört, mert megpördült a reggel warm-up-on) mindössze pár tized másodperc választotta el, még nagyobb teljesítmény volt több, mint fél másodpercet verni a teljes mezőnyre. 

A 2. helyről tehát a svéd Mattias Ekström várhatja a rajtot, az első háromba pedig még a kétszeres bajnok Timo Scheider fért be. A legjobb BMW az 5. helyen záró Maxime Martin lett, a bajorok ismét szenvedtek a Lausitzringen, talán még jobban, mint tegnap. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a címvédő Marco Wittmann csak a 17. helyről startolhat majd.

A Mercedesek továbbra sem villogtak, közülük a legjobb a 10. helyen végző Daniel Juncadella volt.

Úgy tűnik tehát, hogy Jamie Green megfoghatatlan, és most, hogy senki nem lesz előtte, aki feltarthatná (persze ehhez azért el kell fordulni elsőként a rajt utáni 1-es kanyarban), nagyon nehéz lesz elkapni. De a mai futamon már lesz boxkiállás, és ha Green nem hibázik, vagy nem adja meg magát az autója (amire azért elég ritkán látunk példát a DTM-ben), az eltérő stratégia lehet az ellenfelek egyetlen lehetősége. 

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr937506584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása