WSR - VAXIVIERE GYŐZÖTT SPÁBAN

1432908754.jpg

Matthieu Vaxiviere pole pozícióból nyerte meg az első futamot Spában. Mögötte a múltheti győztes Jazeman Jaafar végzett. A dobogó harmadik fokára Dean Stoneman állhatott fel.

Akadozva indult el a mezőny a spái első futamon. Plusz egy felvezető kört kellett megtenniük a versenyzőknek, mivel Alfonso Celis Jr. a rajtrácson ragadt. Majd a rajt sem telt el eseménytelenül: Pietro Fantin miatt beküldték a safety cart. Mivel a pilóta a gumifalban kötött ki, szerencsére épségben kiszállt az autóból és saját lábán hagyta el a pályát. Eközben az élen is változás történt, Latifi átvette az első helyet Vaxiviere-től. Majd a duóból trió lett köszönhetően annak, hogy Jaafar is felért a két pilótára. Így hatalmas csata alakult ki hármuk között az első helyért. Jaafar Latifit megelőzve fel jött a második helyre, az Arden versenyző pedig olyannyira lelassult, hogy Dean Stoneman is utolérte és a vége előtt nem sokkal meg is előzte. Vaxiviere remeklése tovább folytatódott a hétvégén és megnyerte a futamot Jaafar valamint Stoneman előtt, a francia a Puhon kanyar külső ívén vette vissza a vezetést. A TOP 10-et Orudzhev zárta.

Folytatás holnap délután a második futammal.

Csáti Anna

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr737505170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása