Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a Toro Rossónak jobban jött ki a lépés erre az évre, mint anyacsapatának, a Red Bullnak.
A Toro Rosso egyenlőre jobban teljesít, mint nagy testvére, a Red Bull. A Maláj Nagydíjon Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. is a két Red Bull-pilóta előtt tudott végezni. Az osztrák csapat vezetője, Christian Horner elmondta, mindkét pilótájuk sérült autóval versenyzett kisebb ütközések következtében. Azt is elárulta, nem tudták eldönteni, mi lenne a jobb megoldás, lecserélni Daniel Ricciardo első vezetőszárnyát vagy sem, végül úgy határoztak, nem cserélik ki, ezzel időt spórolva. A Red Bull rövidebb első szárnya nem ment át az első törésteszteken, ezért az osztrák istállónak várnia kell az első teljes fejlesztési csomagra. Ezzel ellentétben a Toro Rossón a rövidebb orrkúp található ez is okozhatja a csapat mostani szárnyalását, és a tervek szerint még rövidebb lesz az STR10-es orra.
Fotó: Autoblog.com
Csáti Anna
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.