Olasz médiumok szerint a Ferrari elővigyázatosságból nem a Barcelonában használt, hanem a jerezi teszt folyamán beszerelt motorokat fogja használni Melbourneben a hétvégén.
Ennek oka az, hogy idén pilótánként négy hajtásmű használható fel használható fel. Egy motornak ötször 700 kilométert kell kibírnia úgy, hogy az ereje mindössze két százalékkal csökken, azonban az olasz gárda szerint erre a 059-4-es erőforrás még nem képes erre 100 százalékos biztonsággal.
A Jerezben használt erőforrás teljesen megbízhatóan működött, a Sauber a barcelonai téli teszteken is ezeket a motorokat használta. A milánói La Gazzetta dello Sport állítása szerint a Ferrari is ezt a hajtásművet fogja használni a biztonság kedvéért. A lap azt is megemlítette, hogy abszolút a Mercedes a legesélyesebb az Ausztrál Nagydíjon a győzelemért vívott harcban, ám a motornak ki kell bírnia az 58 körös versenytávot, így a több istálló számára is felcsillanhat a remény, de ez majd vasárnap reggel kiderül, amikor is megkezdődik a Forma-1-es idény 2015-ben!
Fotó: Autosport.com
Kováts Olivér
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal