WTCR - HIVATALOS: SZABÓ ZSOLT A ZENGŐ MOTORSPORT MÁSIK PILÓTÁJA!

19657133_1389652964447822_3569448783755435313_n.jpg

Bejelentette a második versenyzőjét is a Zengő Motorsport.

Hétfőn érkezett az első nagyobb kaliberű, a 2018-as versenyprogramot érintő bejelentés a Zengő Motorsport részéről, miszerint a magyar csapat a Túraautó Világkupában fog indulni idén két CUPRA-val, amelyeknek egyikét Nagy Norbi terelgeti, azonban a másik versenyző kilétét egészen mostanáig homály fedte.

Azonban a Zengő Zoltán nevével fémjelzett alakulat az imént bejelentette, hogy Nagy csapattársa - a Túraautó Európa-Kupa tavalyi idényéhez hasonlóan - Szabó Zsolt Dávid lesz.

A miskolci születésű versenyző először 2015-ben bukkant fel a túraautózás nemzetközi közegében, mégpedig a TCR Nemzetközi Szériában bemutatkozva. Szabó két versenyhétvégét futott Marcello Lotti bajnokságában a Zengő-csapat SEAT-jával, ráadásul nem is sikerült rosszul a bemutatkozás, ugyanis a monzai versenyeket a nyolcadik és a hetedik helyen fejezte be. Emellett még a SEAT León Európa-Kupában versenyzett abban az évben, ahol nyolc versenyt teljesített, a legjobb eredménye pedig egy 9. hely volt.

18622393_1935200556505742_4150371761659542945_n.jpg

Szabó Zsolt Dávid a versenyzés világában kihagyta a 2016-os évet, aztán egy évvel rá az ETCC-ben tért vissza egy zengős SEAT-tal, Nagy Norbert és György Anett csapattársaként. Az Európa-Kupában is nyolc futamot futott a miskolci ifjonc, a legkiemelkedőbb teljesítményt meg a Hungaroringen nyújtotta egy második hely formájában, míg Vila Real-ban az első futamgyőzelmét is megszerezte.

Később, a tavalyi nyár folyamán vett egy fordulatot a karrierje, és Aurélien Panis távozásának köszönhetően lehetőséget kapott arra, hogy a Túraautó Világbajnokság mezőnyében versenyezhessen. Szabó az első pillanatoktól fogva nem ment rosszul a 2015-ös Honda Civic-kel, a makaói főversenyen még pontot is szerzett.

A cikket hamarosan frissítjük az érintettek nyilatkozataival!

Így fest az eddigi bejelentések alapján a WTCR 2018-as mezőnye:

Csapat

Autó

Versenyzők

ALL-INKL.COM Münnich Motorsport

Honda Civic Type-R TCR

Yann Ehrlacher, Esteban Guerrieri

Boutsen Ginion Racing

Honda Civic Type-R TCR

Tiago Monteiro / Benjamin Lessennes, Tom Coronel

BRC Racing Team

Hyundai i30 N TCR

Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini

Campos Racing

SEAT León CUPRA TCR

John Filippi, Pepe Oriola, ???

Comtoyou Racing

Audi RS3 LMS

Denis Dupont, Aurélien Panis, Nathanaël Berthon, Frédéric Vervisch

DG Sport Compétition

PEUGEOT 308 TCR

Aurélien Comte, Mat'o Homola

Sébastien Loeb Racing

Volkswagen Golf GTI TCR

Mehdi Bennani, Rob Huff

Team Mulsanne

Alfa Romeo Giulietta TCR

Fabrizio Giovanardi, Gianni Morbidelli

Team WRT

Audi RS3 LMS

Jean-Karl Vernay, Gordon Shedden

Yvan Muller Racing

Hyundai i30 N TCR

Thed Björk, Yvan Muller 

Zengő Motorsport

SEAT León CUPRA TCR

Nagy Norbert, Szabó Zsolt Dávid


Fotó:

  • Zengő Motorsport
  • Schneider Erika Photography (A fénykép közlése a Closed Wheel Racing Media médiacsoporttal kötött partneri együttműködés révén valósult meg.)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5213782198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása