F1: Hamilton valósággal retteg a bajnoki hajrában

Kendőzetlenül beszélt azzal kapcsolatos félelméről Lewis Hamilton, hogy újra elkaphatja a koronavírust. A Mercedes versenyzőjének nehéz dolga volt az év első felében.

m290902.jpg

Már csak két verseny van hátra az idei világbajnoki sorozatból, és miután sem az egyéni, sem pedig a konstruktőri bajnoki cím sorsa nem dőlt még el, Lewis Hamilton fél attól, hogy esetleg egy pozitív teszt nullázhatja le az esélyeit. Mint ismert, a Mercedes hétszeres világbajnok tavaly év végén elkapta a koronavírust, ami miatt nem állt rajthoz a Szahíri Nagydíjon – George Russell helyettesítette őt –, de akkorra már rég bebiztosította az új vb-elsőségét, így ennek ebből a szempontból nem volt jelentősége.

„Állandó félelemben élsz” – árulta a német Auto Motor und Sportnak Hamilton egy interjúban, amit a RacingNews365.com szemlézett. „A körülöttem lévő emberek esetében nem baj, ha egy hétre kiesnek a munkából, de nekünk, versenyzőknek kritikus lehet. Kihagysz egy vagy két versenyt, és lőttek az évednek. Vannak olyan sportolók, akik ezt nagyon nyugodtan kezelik, és úgy tűnik, nem bánják, ha elkapják. Számomra ez furcsa.”

m291329.jpg

Hamilton – aki a nyáron bevallotta, hogy hónapokig küzdött a vírusfertőzés utóhatásaival – elmondta, hogy változtatnia kellett a viselkedésén is, hiszen szezon közben lazítottak a védelmi intézkedéseken az F1-en belül. „Könnyű figyelmetlennek lenni és bajba kerülni, ezt mindig észben kell tartanod. Nagyon másként viszonyulok most a közösségi kapcsolattartáshoz, mint annak idején. Távolságot tartok mindenkitől, még a lélegzetemet is visszatartom, ha emberek vannak körülöttem” – árulta el.

A post-Covid-jelenség kapcsán a brit felfedte, hogy élete során az idei év első felénél keményebbet még nem tapasztalt, sokat kellett a rehabilitációjára és az edzéstervére koncentrálnia, emellett légzéstechnikát alkalmazott, és szinte minden nap futott. „Az intenzívebb edzések miatt a nyári szünet utáni, forróbb versenyeken már nem volt gondom. Hálás vagyok ezért, mert úgy érzem, végre sikerült megszabadulnom ettől” – zárta gondolatait.

Hamilton győzött az előző két versenyen, ennek köszönhetően 8 pontra csökkent a lemaradása az egyéni tabellán vezető Max Verstappennel szemben.

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4216769394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása