F1: Verstappen nagyot robbantott, övé a pole Austinban
Formula–1 2021: Amerikai Nagydíj – Időmérő edzés

A hétvége eddigi alakulása alapján – a két Red Bull-edzéselsőség ellenére – inkább a Mercedes-pole tűnt valószínűnek. Az Amerikai Nagydíj időmérőjére viszont megtáltosodtak a Red Bullok, és miközben még Sergio Pérez is komoly esélyesnek tűnt, végül Max Verstappené lett az első rajtkocka.

si202110240073_news.jpg

Szinte éjszakáznia kellett annak, aki nem akart lemaradni a Formula–1-es Amerikai Nagydíj időmérő edzéséről. Hogy mennyire nem voltak mérvadóak a szabadedzéseken látottak, jól mutatja, hogy már a Q1 első perceiben sikerült felülszárnyalni a hétvége addigi legjobb idejét. Végül Charles Leclerc zárt az élen az első etapban, 1:34.153-as idejével két tizedmásodpercet adott mindkét Red Bull-pilótának, akiket a McLaren párosa, valamint a másik ferraris, Carlos Sainz követett.

Amellett, hogy a két Haas kiesése automatikusan borítékolható volt, kiesett Lance Stroll, Nicholas Latifi, valamint Kimi Räikkönen is, így az Aston Martin, a Williams és az Alfa Romeo már csak egy autóval próbálhatott szerencsét a folytatásban – előbbi kettő esetében a sors fintora, hogy épp azzal, amelyikben motort cseréltek a hétvége korábbi részében.

A Q2-ben egy jól betalált körrel Verstappen határozottan odaszúrt a Mercedesnek, 1:33.464-gyel több mint háromtizedet vert Lewis Hamiltonra a holland, míg Lando Norris (McLaren) lett a harmadik. Másik versenyzőjével viszont jó ideig pengeélen táncolt a Red Bull, mivel Sergio Pérez első körét elvették, amiért a mexikói kiszélesítette a pályát a 19-es kanyarnál, de végül további két próbálkozása maradt a közepes gumikon, és gond nélkül megoldotta a feladatot.

Ahogyan arra számítani lehetett, Sebastian Vettel, Fernando Alonso és George Russell nem erőltették az igazán gyors köröket, így velük három hely el is kelt a Q2-es kiesőzónában, melléjük Esteban Ocon (Alpine) – akin még spanyol csapattársa szélárnyéka sem segített – és Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) csatlakozott.

Már az első körök okoztak meglepetéseket a Q3 elején: azok után, hogy a Mercedes versenyzői 1:33.4-es, illetve 1:33.5-ös körrel kezdték, Verstappen 1:33.199-cel ugrotta át őket, de Pérez még a hollandnál is gyorsabbnak bizonyult, így 1:33.180-cal sokáig ő vezetett. A fináléban viszont épp az lett a veszte, hogy az élmenők közül ő kezdte meg utolsóként a gyors körét.

Javított ugyan a mexikói, de nem eleget – részben az időmérő edzés legvégén megjelenő esőcseppek miatt –, így előbb Hamilton vette át a vezetést, de még a hétszeres világbajnok egyébként nagyon jó szektoridői sem riasztották el Max Verstappent, aki egyedüliként 1:33 alatti időt autózva megszerezte idei kilencedik és pályafutása 12. rajtelsőségét.

Hamilton így kénytelen volt lenyelni a kéttizedes vereséget, és ezzel a Mercedes első egykörös austini vereségét szenvedte el a hibridérában – a brackley-iek győzelmi szériáját még Kimi Räikkönen törte meg 2018-ban. Hamilton egyébként már háromszor indulhatott az élről a COTA-n, és ötször nyert. A Red Bull épphogy lecsúszott az első sorról, Pérez ugyanis mindössze 15 ezreddel volt lassabb a brit pilótánál.

Valtteri Bottas negyedik lett, viszont az ő autójába is behelyeztek egy új belső égésű motort, immáron a hatodikat, így ő is hátrébb kerül a rajtrácson, de „csak” öt hellyel, azaz a kilencedik rajtkockát foglalhatja majd el. Így Leclerc a második sorba lép előre, a harmadikba Sainz és Daniel Ricciardo (McLaren), a negyedikbe Norris és Pierre Gasly (AlphaTauri) sorakozhat fel, míg Bottas mellől Cunoda Juki (AlphaTauri) fog rajtolni.

Bottas mellett Vettel, Alonso és Russell is rajtbüntetést kapott, de miután az ő esetükben a komplett motort kicserélték, a rajtrács végére kerültek.

Vasárnap este 21 órakor rajtol magyar idő szerint az Amerikai Nagydíj. Az 56 körös futamot az M4 Sporton élőben közvetítik.

Az időmérő edzés végeredménye:

Az Amerikai Nagydíj rajtsorrendje:

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4516733860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása