Úgy tűnt, Daniel Ricciardo monzai sikere után újabb futamot nyerhet a McLaren, ám az időjárás keresztülhúzta a wokingiak és Lando Norris számításait. Az eső áztatta fináléból Lewis Hamilton jött ki győztesként, aki így 100. sikerét szerezte – mögötte azonban a mezőny végéről induló Max Verstappen futott be.
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Formula–1-es Orosz Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetettben. A 36 éves pilótának ez pályafutása 100. futamgyőzelme, az idén ötödször nyert, Szocsiban szintén ez volt az ötödik sikere. Mögötte legnagyobb riválisa, az utolsó helyről rajtoló Max Verstappen (Red Bull) lett a második, harmadikként pedig a spanyol Carlos Sainz Jr. zárt a Ferrarival. Hamilton ezzel a sikerrel két ponttal vezet Verstappen előtt a világbajnoki pontversenyben.
A rajtot a negyedik helyről startoló Hamilton pocsékul kapta el, az első kanyarokban több pozíciót is veszített, miközben a második kockából kezdő Sainz át tudta venni a vezetést a pole pozícióból induló Lando Norristól (McLaren). Az első kör végén Sainz, Norris, George Russell (Williams) volt az első három sorrendje, Hamilton pedig a hatodik helyért csatázott Fernando Alonsóval (Alpine).
LAP 13/53
— Formula 1 (@F1) September 26, 2021
Clinical move from Norris who retakes the lead he lost on the opening lap
� "Got him" the Briton says over the radio#RussianGP #F1 pic.twitter.com/B0J6zTZcOc
A 10. körben Sainz változatlanul vezetett, de Norris nagyon közel volt hozzá, közben az utolsó helyről rajtoló Verstappen már 12. volt. Hamilton a hatodik pozícióban száguldott, a kerékcseréket pedig Russell kezdte meg a 14. körben, percekkel azután, hogy Norris megtámadta és meg is előzte az élen Sainzot. A Ferrari spanyol versenyzője ezután rögtön a boxba hajtott friss abroncsokért, Hamilton pedig a 27. körben állt ki kerékcserére, miközben Norris magabiztosan vezetett, és rövidesen szintén kiállt új gumikért.
Túl a versenytáv felén így Norris volt a legkedvezőbb helyzetben, az előtte száguldó három versenyzőnek még hátra volt a kerékcseréje, Hamilton pedig nagyjából nyolc másodperccel maradt el tőle, miután megelőzte Sainzot. A hajrá kezdetére – amikor már minden versenyző túl volt a kerékcseréjén – Norris vezetett, Hamilton csaknem két másodperces hátránnyal száguldott másodikként, a harmadik pozíció pedig Sainzé volt.
The moment a first #F1 win finally slipped away from Lando Norris#RussianGP pic.twitter.com/W3ofVyM6Fb
— Formula 1 (@F1) September 26, 2021
Hat körrel a leintés előtt elkezdett esni az eső Szocsiban, Hamilton, és a mezőny javarésze pedig a boxba hajtott átmeneti esőgumikért. Norris előnye így magabiztossá vált, de ő a száraz pályára alkalmas gumikon próbált az egyre inkább eleredő esőben végigmenni. A fiatal brit rosszul döntött, hamarosan szinte befordulni sem tudott a kanyarokba, így Hamilton könnyedén megelőzte, majd az addigra már harmadikként száguldó Verstappen, és a mögötte érkezők is elmentek mellette, miközben a boxba hajtott a vizes pályára alkalmas gumikért. Norris végül hetedikként ért célba. A vb két hét múlva Törökországban folytatódik.
Az Orosz Nagydíj végeredménye:
Incredible drama in Sochi #RussianGP #F1 pic.twitter.com/iRRDiD1DbX
— Formula 1 (@F1) September 26, 2021
Fotó: Mercedes Media Database
Forrás: MTI
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.