A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően 2022-ben teljes szezont fut az IndyCarban a Formula–1-ből érkezett Romain Grosjean, aki az Andretti Autosport színeiben folytatja pályafutását.
Finoman szólva remekül mutatkozott be az IndyCarban, de az sem túlzás, hogy valósággal újjászületett Romain Grosjean, miután tavaly év végén a Bahreini Nagydíjon elszenvedett óriási balesetével búcsúzott a Formula–1-től. Az eset miatt idén kihagyta a legtöbb oválversenyt a francia, így is meggyőző versenyzéssel irányította magára a figyelmet többször is.
A Dale Coyne Racing színeiben indulva már első évében háromszor dobogóra állt Grosjean, aki a hétvégi, Long Beach-i szezonzárón a háromszoros Supercars-bajnok, szintén újonc Scott McLaughlinnal küzd majd meg az Év újonca-címért. Múlt hétvégi, a Laguna Seca-i pályán szerzett harmadik helyével jelenleg tizenötödik a bajnokságban.
Már jó ideje pletykálták a 35 esztendős versenyzővel kapcsolatban az átigazolást, ami péntek este hivatalosan is igazolást nyert: Grosjean az Andretti Autosporttal fog versenyezni 2022-ben, ahol a 2012-es bajnok Ryan Hunter-Reay helyét veszi át a 28-as számú Dallara-Hondában.
„Örömmel csatlakozom az Andretti Autosporthoz. Hatalmas megtiszteltetés egy ilyen nagyszerű csapatnak versenyezni, hiszen a motorsport mindenki ismeri az Andretti nevet. Rendkívül boldog és büszke vagyok erre, ahogyan arra, hogy a DHL-t is képviselhetem. Remélem, hogy nagyon sikeresek leszünk együtt, a Dale Coyne Racingnek pedig köszönöm, hogy bemutatkozhattam az IndyCarban” – fogalmazott új csapata közleményében Grosjean.
Úgy tudni, több évre szól a korábbi GP2-bajnok szerződése, rajta kívül eddig Alexander Rossi és Colton Herta helyét erősítették meg a csapatnál.
Nem sokkal ezelőtt jelentették be, hogy a Ferrari tesztversenyzője, Callum Ilott is teljes évre tér vissza jövőre, ám a brit ugyanúgy a Juncos Hollinger Racing színeit fogja képviselni, mint az idei szezon utolsó három fordulóján.
Fotó: LAT Images / Haas F1 Team Media, Dale Coyne Racing / Facebook
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.