Kamion-Eb: Kiss Norbi a bajnokság élére tört
ETRC 2021: Most – 3-4. futam

Újabb futamgyőzelmet szerzett a csehországi Mostban Kiss Norbi, aki így átvette a vezetést az egyéni összetettben.

unnamed_2_11.jpg

Mint arról korábban beszámoltunk, egy győzelemmel és – egy időbüntetés után – egy harmadik hellyel zárta a kamion Európa-bajnokság szombati napját Kiss Norbi. A Révész Racing magyar versenyzője második lett a vasárnap délelőtti második időmérő edzésen, mindössze 17 ezredmásodperccel kapott ki a hatszoros bajnok Jochen Hahntól (Iveco).

Az első versenyen azonban nem maradt sokáig a rutinos német mögött: egy jó rajttal már a második kanyarban átvette a vezetést. Ezt követően irgalmatlan tempót diktált kétszer Európa-bajnok honfitársunk, körönként két másodperccel volt gyorsabb mindenkinél, így 21 másodperces előnnyel húzta be a hétvége harmadik futamát. Mögötte Adam Lacko (Freightliner) futott be a második helyen, a dobogó legalsó fokára pedig Sascha Lenz (MAN) állhatott fel, míg Hahn negyediknek szorult vissza.

unnamed_3_7.jpg

A fordított rajtrácsos, második futamot ezek után Kiss a nyolcadik rajtkockából várhatta, ahonnan ötödik lett az MAN-nel. Elsőként Lenz szelte át a célvonalat, több mint nyolc másodperces hátrány ért célba mögötte Antonio Albacete (MAN), a harmadik helyen pedig Shane Brereton (MAN) végzett. Kiss ettől függetlenül éllovasként távozik Csehországból, jelenleg három ponttal előzi Lenzet a tabellán.

A kamion-Eb 2021-es szezonja két hét múlva folytatódik, a következő állomást a belgiumi Zolderben rendezik.

Fotó: Révész Racing, FIA ETRC Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9416674256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása