F3: Eső és piros zászló az időmérőn, Doohané az első rajtkocka
Formula–3 2021: Spa-Francorchamps – Időmérő edzés

Új pole pozícióst avatott az esővel és piros zászlóval is tarkított belgiumi időmérő edzésen a Formula–3. Jack Doohan már az első körével bebiztosította a pole-t, Tóth László a 25. lett.

01_jack_doohan_trident_c_formula_motorsport_limited.JPG

Miközben a királykategória szárazon megúszta a pénteki napot, a Formula–3-asok kvalifikációjára eleredt az eső, ami jócskán megnehezítette a pályaviszonyokat Spa-Francorchamps-ban. De nemcsak a körülmények voltak szokatlanok, hanem az is, ahogyan eldőlt a pole sorsa: Jack Doohan úgy szerezte pályafutása első rajtelsőségét, hogy első mért idejét autózva állt az élre, és onnan már senki sem tudta legyőzni a 2:21.953-as körét.

Az ötszörös MotoGP-világbajnok Mick Doohan fia több mint hét tizedmásodpercet adott a mögötte végző Victor Martins-nek, így az első sorba egy Red Bull- és egy Alpine-junior került. Nem mellesleg az MP Motorsport franciájának ez jó lehetőség arra, hogy egy öt futam óta íródó rossz sorozatot lezárva újra pontot szerezzen. Martins mögött az ART Grand Prix orosz pilótája, Alekszandr Szmoljar autózta a harmadik időt. Az első ötbe így még Caio Collet (MP Motorsport) és Logan Sargeant férték be.

Szmoljar az utolsó gyors körének zárkózott fel a mezőny elejébe, de több próbálkozásnak is keresztbe tett, hogy a végén a piros zászlók is előkerültek. Tijmen Van der Helm 53 másodperccel a kvalifikáció leintése előtt csúszott ki és tette falba az MP Motorsport autóját a 3-as szektorban. A piros zászló nagy vesztese a Prema volt, mely így 21 verseny után először nem jutott be egyetlen autójával sem a legjobb tíz közé: Arthur Leclerc, a listavezető Dennis Hauger és Olli Caldwell csupán a 13., a 14., illetve a 18. pozícióban végeztek.

Van der Helm mellett a két évvel ezelőtti spái tragédia egyik főszereplője, Juan Manuel Correa is hibázott, de az amerikai-ecuadori versenyző esetében csak a hátsó szárny sérült meg, miután rontott a 9-es kanyarnál, a pályára azonban így sem tudott visszatérni.

Tizenkettedik helyével Lorenzo Colombo szerezte meg a fordított rajtrácsos pole-t a szombati első sprintversenyre, míg a Campos Racing másik autójával honfitársunk, Tóth László a 25. helyre kvalifikált a 29 fős mezőnyben.

Két csapatnál is változás történt a hétvége előtti napokban: sérülése után ezúttal pozitív Covid-teszt miatt nem térhetett vissza Kaylen Frederick a Carlinhoz, így a brit gárda csonka felállással indul, míg a Charouz Racing Systemnél két pilótát is lecseréltek: Enzo Fittipaldi és Reshad de Gerus helyére Hunter Yeany és Zdenĕk Chovanec érkeztek.

Ahogyan azt már megszokhattuk, szombaton két sprint vár a mezőnyre, ám egyiket sem fogják élőben közvetíteni Magyarországon. A 10:05-kor kezdődő első futamot csúsztatott élőben, 10:30-tól tűzi műsorra az M4 Sport, míg a második sprintversenyt felvételről, 21:00-tól lehet megtekinteni az M4 Sport+-on.

Az időmérő edzés végeredménye:

f3_2021_spa_idomero.jpg

Fotó: Formula Motorsport Ltd.

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2516672848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása