WTCR: Hiába volt esélye a dobogóra, rögtön kilökték Micheliszt
WTCR 2021: Hungaroring – 2. futam

Újabb rajt-cél győzelem a Hungaroringen: Santiago Urrutia magabiztosan uralta a túraautó-világkupa második magyar futamát, ezzel a bajnokság élén kiegyenlített csapattársával. Michelisz Norbert dobogós esélyei azonban már párszáz méter után elúsztak.

img_3342.jpg

Magyar szempontból a lehető legbalszerencsésebben kezdődött a WTCR második futama a Hungaroringen. Üresen maradt az első kocka a rajtrácson, Rob Huff futóművét nem sikerült időben befejezni, pedig mindent megtett a Zengő Motorsport, amit csak lehetett – tíz másodperccel késte le a bokszkijáratnál található piros lámpát a brit, aki így hiába szerezte meg a pole-t az első versenyen elkövetett hibája után. Mindennek tetejébe egy bokszutca-áthajtásos büntetést is kapott, amiért a piros lámpa ellenére megpróbált még kimenni a rajtrácsra.

A piros lámpák kialvása újabb drámát tartogatott, no nem a Huff-kálvária révén az élről startoló Santiago Urrutia számára. Még az 1-es kanyar előtt kiforgatták Michelisz Norbertet, aki így a mezőny végére esett vissza. A történtek után rögtön vizsgálni kezdték Michelisz és a hondás Néstor Girolami esetét, a leintésig azonban nem született ítélet.

img_2961_1.jpg

Huff balszerencséje után Urrutia már a rajtnál nyerő helyzetben volt.

Michelisz balszerencséje után az élen már nem változott a helyzet, így Urrutia magabiztos győzelmet aratott Girolami és az audis Frédéric Vervisch előtt. Az első ötben még a zengős Mikel Azcona és Yann Ehrlacher végzett – így a francia és Urrutia egálban, 101-101 ponttal várhatják a folytatást, amire október 9-10-én Csehországban kerül sor.

Az első körös kalamajkának köszönhetően a mezőny másik két magyarja több pozíciót is nyert, Tassi Attila végül a 10. helyen zárt, Michelisz pedig a 14. pozícióig kapaszkodott fel. Boldizs Bence ezúttal sem szerzett pontot a Zengő Motorsporttal, a 19. helyen szelte át a célvonalat.

img_4632.jpg

A Hungaroringen ünnepelhette idei első győzelmét a Lynk & Co uruguayija.

A Zengő Motorsport kvartettjéből Mikel Azcona, a magyar versenyzők közül pedig továbbra is Tassi Attila áll a legelőkelőbb helyen, de ő is visszaesett a 6.-ról a 11. helyre az összetettben. Michelisz Norbert 55 ponttal a 14., Boldizs Bence 3 egységgel 20. a bajnokságban.

A második futam végeredménye:

wtcr_2021_hun_r2.jpg

Fotó: Papp Csaba / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6416667248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása