Egybehangzó sajtóértesülések szerint saját férje ölte meg Nathalie Maillet-t, a Circuit de Spa-Francorchamps vezérigazgatóját.
Borzalmas autó- és motorsport vonatkozású tragédiáról számoltak be belga híradások. Mint arról az F1i.com is beszámolt, vasárnap reggel holtan találták az otthonában Nathalie Maillet-t, és ugyan a gyilkosság körülményei tisztázatlanok, sajtóértesülések szerint saját férje, Franz Dubois végzett vele, aki utána öngyilkos lett.
Dubois csakugyan meghatározó alakja volt a belga motorsportnak: saját csapatot üzemeltett, emellett pedig az arrafelé igencsak népszerű VW Fun Cup egyik társalapítója volt.

Az 51 éves hölgy versenyzőcsaládból származott, korábban egy építészeti vállalkozást vezetett. 2016-ban azzal a céllal vette át a spái pálya irányítását, hogy korszerűsítse azt az infrastruktúrájával együtt. Ő felügyelte a pálya komoly jelentőséggel bíró, többéves felülvizsgálatát és diverzifikációs tervét, aminek része volt, hogy a motorversenyzést is visszahozzák az Ardennekbe.
A tragédia pont a rali-vb belgiumi fordulójának zárónapján rázta meg a belga motorsport világát. Spába augusztus végén ellátogat a Formula–1 mezőnye is, ahol a nyári szünet után az idény tizenkettedik állomását rendezik meg.
Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool, fimewc.com
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal