Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.
Spanyolországban végzi felkészülését Tóth László, aki nagyon várja hazai futamát.
Alig több mint egy hét múlva elkezdődik a 36. Formula–1-es Magyar Nagydíj hivatalos programja a Hungaroringen, a versenyhétvégére kilátogató hazai nézők pedig annak is örülhetnek, hogy hosszú idő után lehet majd újra magyar versenyzőnek szurkolni mindhárom napon, az F3-as bajnokság 30 fős mezőnyében ugyanis rajthoz áll Tóth László, a Campos Racing versenyzője is a mogyoródi versenypályán.
A 21 éves pilóta az idény negyedik fordulója előtti heteket intenzív felkészüléssel tölti a Campos Racing spanyolországi főhadiszállásán, és örömmel készülődik arra is, hogy – amint azt ő is megfogalmazta – végre ne egy szállodai szobából, hanem a saját ágyából induljon el reggel a versenypályára.
„Utoljára 2019-ben, a Formula–4-es olasz bajnokságban volt szerencsém a Hungaroringen versenyezni, és nagyon örülök annak, hogy immár a Formula–3-as mezőny tagjaként térhetek vissza Mogyoródra” – nyilatkozta Tóth László, akinek az idei második fordulót koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia, de a több hetes szünet ellenére jó teljesítménnyel tért vissza Ausztriában, ahol a hétvége során többször is volt alkalma a középmezőnyben harcolni a helyezésekért.
„Látszik, hogy sok munka vár még ránk, de azt nem lehet mondani, hogy nem dolgozunk. A Hungaroring előtti három hetet is Spanyolországban töltöm, természetesen fizikális és mentális felkészüléssel, valamint szimulátorozással. A versenyautó beállításait illetően szintén sok a munkánk, igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a magyarországi futamokra” – mondta. A magyar versenyző elárulta, a Campos Racing háza táján a legfőbb célkitűzés, hogy az idény során oda tudjanak kerülni a pontszerző helyezések környékére, azt azonban még nem lehet megmondani, hogy ez már a Hungaroringen sikerülhet-e.
Mindenképpen nagyszerű lesz hazai közönség előtt versenyezni, és örülök, hogy végre újra lehetnek nézők a lelátókon. Várom a hétvégét, mert két év szünet után van erre lehetőségem, és bár a Formula–3-at illetően nekem az idei a tanulóévem, ennek ellenére büszkén képviselem Magyarországot egyedüliként ebben a bajnokságban
– jelentette ki.
Az F3 magyarországi versenyhétvégéje jövő pénteken délelőtt a szabadedzéssel kezdődik, aznap délután pedig már időmérő edzést rendeznek a mezőny számára. Szombaton délelőtt az első, kora este pedig a második futamra kerül sor, míg a főversenyt vasárnap délelőtt rendezik meg.
Fotó: Dutch Photo Agency
Forrás: Tóth László Média
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal