Magyar érdekeltség is lesz az ETCR-ben

Kedd reggel a Zengő Motorsport bejelentette, hogy a Cupra gyári támogatásával az idén induló ETCR-ben is rajthoz áll.

49fdbab890f33052db71244aa1a758c6.jpg

Nem akármilyen programot rakott össze 2021-re a Zengő Motorsport: sokaknak már akkor is tátva maradt a szájuk, amikor a magyar csapat bejelentette, hogy négy autóval tér vissza a WTCR-be, és többek között a 2012-es világbajnok Rob Huffot is a soraiban tudhatja.

Ennek ellenére hétfőn újabb bejelentést lengettek be, az ígért kedd reggeli időpontban ki is derült, hogy a Zengő Motorsport is ott lesz az ETCR rajtrácsán. Az elektromos túraautó-bajnokság első szezonjában – hasonlóan a világkupához – a Cupra gyárilag támogatott csapataként indul.

„Az innováció és a technológia tesztje is ez, ahol betekintést nyerhetünk a jövő, CO2-kibocsátás nélküli autósport világába” – fogalmaz Facebook-oldalán a Zengő Motorsport.

Az ETCR szezonja ezen a hétvégén veszi kezdetét, az öt fordulóból álló, a jövő évtől világkupának minősülő bajnokság első állomása az olaszországi Vallelunga lesz, míg a Hungaroringen a WTCR-rel egyidejűleg, augusztus 20-22. között teszi tiszteletét.

Fotó: Alexandre Guillaumot / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr216593832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása