F1: Ez lehet a megoldás az unalmas versenyekre Monacóban

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso érzése szerint a gumiszabályok variálásával izgalmasabbá lehetne tenni a Monacói Nagydíjat.

jm2120my624.jpg

Rendhagyó módon nemhogy biztonsági autót, de még csak sárga zászlót sem hozott a múlt vasárnapi Monacói Nagydíj, így újra felmerült a kérdés, van-e helye Monacónak a naptárban. Miután előzésből sem akadt egy szál sem a 78 kör folyamán, Charles Leclerc rajt előtti drámája után meglehetősen monoton futamon vette át a vezetést a bajnokság élén Max Verstappen.

„Vannak dolgok, amiket a bajnokságnak mélyebben kellene tanulmányozniuk az utcai pályák kapcsán” – idézi Fernando Alonsót a Monaco-kérdésben a RaceFans. Az Alpine kétszeres világbajnoka hozzátette: „Például, ha lenne egy különleges gumi, ami más helyszíneken nem elérhető, talán jó lenne.”

A spanyol versenyző a rendkívüli gumiszabályok bevezetését is felvetette javaslatként. Szerinte az megoldhatná a problémát, ha a versenyen csak a lágy gumikat lehetne használni, a keményeket nem. „Különleges versenyek talán különleges szabályokat kívánnak” – jegyezte meg.

Alonso 2006-ban és 2007-ben is nyert a hercegségben, ezúttal viszont csak a 13. helyen végzett, míg csapattársa, Esteban Ocon a két pontot is érő kilencedik pozícióban ért célba.

Fotó: XPB / James Moy Photography (Alpine F1 Team Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9516576388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása