F1: Lecsapott Verstappen hibájára a Mercedes, Bottas a pole-ban
Formula–1 2021: Portugál Nagydíj – Időmérő edzés

Esélye volt arra Max Verstappennek, hogy megszerezze idei második pole pozícióját, így viszont a két Mercedes indulhat az első sorból a Portugál Nagydíjon – Valtteri Bottas pedig minimális különbséggel győzte le Lewis Hamiltont.

4-saturday-portugal.jpg

Bottas az idén először, pályafutása során pedig immár 17. alkalommal startolhat az első rajtkockából. A finn versenyző mellől hétszeres világbajnok csapattársa, a címvédő és az összetett pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton kezdheti majd meg a futamot, míg a harmadik rajtkockát Max Verstappen, a Red Bull pilótája foglalhatja el – pedig az élen is zárhatott volna a holland, ha nem hagyja el négy kerékkel a pályát az első Q3-as körében.

A négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel időmérőn az idén először végzett az első tíz között az Aston Martinnal, a Ferrarinál pedig ez volt az első alkalom, hogy Carlos Sainz előrébb zárt a kvalifikáción, mint csapattársa, Charles Leclerc. A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso csak 13. lett az időmérőn, míg a másik Alpine-t vezető Esteban Ocon a hatodik rajtkockát szerezte meg. Ugyanígy meglepő volt Daniel Ricciardo Q1-es kiesése is: csak a 16. helyen végzett az ausztrál a McLarennel.

A 66 körös Portugál Nagydíj vasárnap 16 órakor kezdődik, a versenyt élőben közvetíti az M4 Sport.

Az időmérő edzés végeredménye:

Fotó: Steven Tee / Motorsport Images (Pirelli F1 Media)

Forrás: Braking News Motorsport, MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4816519284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása