WRC: Közúton ütközött, majd nyert Ogier
WRC 2021: Horvát-rali

Bizarr hajrát hozott a rali-világbajnokság horvátországi hétvégéje: Sébastien Ogier ugyanis vasárnap reggeli balesetére győzött, de óriási fordulatok után épp csak néhány tizeddel győzte le csapattársát.

wrc_2021_rd_3_290.jpg

Horvátországban rendezték a rali-világbajnokság 2021-es szezonjának harmadik fordulóját. Miután az eleinte vezető Thierry Neuville több hibát is vétett, szombaton Sébastien Ogier ugrott az élre, 6,8 másodperces előnyből várhatta a zárónapot a hétszeres világbajnok. Mindennek ellenére győzelmi esélyei már a nap első gyorsasági szakasza előtt veszélybe kerültek, Toyotájával ugyanis közúton karambolozott, de ennek ellenére folytathatta a versenyt.

A balesetről megjelent felvételek kapcsán magyarázkodni kényszerült azonban a francia versenyző. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az ezzel ellentétes híresztelésekkel szemben megvárták a rendőrséget, és meggyőződtek a másik sofőr sértetlenségéről. Ogier megjegyezte, minden szükséges információt és dokumentumot a hatóságok rendelkezésére bocsátottak, „a nyelvi akadályok miatt azonban óriási félreértés történt”, de elmondása szerint mostanra minden tisztázódott.

A reggeli események hatására Elfyn Evans vette át a vezetést, az utolsó kanyarban azonban hibázott a walesi, és habár nem sokon múlt, hogy ő is eldobja a Power Stage-en, Ogier mindössze hat tizedmásodperccel happolta el a győzelmet csapattársa elől! Ennek köszönhetően tovább növelte az előnyét az összetettben: nyolc ponttal előzi Neuville-t, aki végül több mint 8 másodperces lemaradással lett harmadik, míg Evans hátránya tizenegy egységnyi az egy hónap múlva esedékes Portugál-rali előtt.

A Horvát-rali végeredménye:

wrc_2021_horvat-rali_vegeredmeny.jpg

Forrás: ewrc-results.com

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5316512890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása