F1: Csúnyán hátba szúrták a Mercedest

Épphogy bejelentették távozását, máris kitudódott, hogy a Red Bullhoz átigazoló Ben Hodgkinson további embereket próbált meg elszivattyúzni a Mercedestől.

si202104190121_hires_jpeg_24bit_rgb_news.jpg

Pénteken jelentették be, hogy fontos kulcsembert csábítottak el a világbajnoki címvédő Mercedestől: Ben Hodgkinson 2022-től a Red Bull motorfejlesztésért felelős technikai igazgatója lesz. A szakember több mint két évtizedet töltött Brixworthban a mérnöki gárda vezetőjeként, érkezése komoly jelentőséggel bír majd a Milton Keynes-i istálló következő éveiben, ugyanis a Honda távozásával házon belül viszik tovább a japánok erőforrását.

A Corriere dello Sport értesülései szerint Hodgkinson több kollégáját is próbálta meggyőzni arról, hogy kövessék őt, eddig két-három emberrel beszélgetett a Red Bull-os váltásról. Az olasz sportnapilap hozzáteszi, Hodgkinson leigazolása könnyen helyzetbe hozhatja a Red Bullt, mert minden titkot ismer a Mercedes erőforrásáról, és ő az első szakember, aki távozik a brackley-i gárda motordivíziójából.

Néhány évvel ezelőtt a Ferrari is próbált a Mercedes néhány kulcsemberére lecsapni, ám sikertelenül, mivel Olaszországba kellett volna költözniük. A Red Bull esetében viszont nem áll fenn ez a probléma, hiszen egy jobb ajánlatért még az országot sem kell elhagyniuk.

via PlanetF1.com

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7116512858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása