A hétfő késő délutáni órákban, miután az F1 Bizottság ülésén is zöld jelzést kapott, megerősítették, hogy idén három kvalifikációs sprintfutamot is rendeznek a Formula–1-ben.
Már hetek óta tudni lehetett, hogy idén három versenyhétvégén is bemutatkozik a Formula–1 újítása. Hétfőn azonban a hivatalos bejelentés is megérkezett, miszerint zöld utat kaptak a kvalifikációs sprintversenyek az F1 Bizottság legutóbbi ülésén. Az új formátumot a Brit és az Olasz Nagydíj hétvégéjén, valamint egy, egyelőre megnevezésre váró és Európán kívüli helyszínen tesztelik majd.
Az érintett hétvégéken úgy alakul át a lebonyolítás, hogy az időmérő edzésre már pénteken sor kerül, az első szabadedzés után, majd szombaton a második szabadedzés és a 100 kilométeres, kötelező boxkiállás nélküli sprintfutam következik a programban – ez utóbbi határozza meg a vasárnapi verseny rajtsorrendjét. A Parc Fermé-szabályok viszont már a péntek kvalifikáció elején életbe lépnek, ezen öt lágy keverékű abroncs áll majd a csapatok rendelkezésére, míg a sprintversenyre a csapatok választhatnak szabadon két keveréket.
� No compulsory pit stops
— Formula 1 (@F1) April 26, 2021
� DRS in action
� 100km of pure sprint action
� Points to top three: 3-2-1
We can’t wait! �#F1 pic.twitter.com/bcuvG07kJN
Az is eldőlt, hogy pontokat is osztanak a szombati futam alkalmával: a győztes három, a második és a harmadik helyezett pedig kettő, illetve egy pontot kap.
Fotó: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Strelok93 2021.04.29. 14:06:14
Már csak abban reménykedem nem álló rajtos lesz.
(+Az hogy csak az első 3 kap pontot az nettó baromság, akkor már adjanak az első 10-nek pontokat, max fele annyit.....megint lenne legalább 0.5 pontos rendszer :))