300-zal repesztett közúton a bemutatkozása előtt álló F3-as pilóta

Amaury Cordeel videóra vette, majd a felvételt közzé is tette TikTok-oldalán. Lebukása óta azonban törölte azt, a menedzsere pedig azzal igyekszik magyarázni a helyzetet, hogy nem is a belga ült a volánnál.

cordeel_14_1.jpg

Az elmúlt hónapokban többek között az F1-be fellépő Nyikita Mazepint és az F2-ben debütáló Alessio Deleddát is közúti szabálytalanságot kapták, utóbbi a közösségi oldalán büszkélkedett azzal, milyen gyorsan tud hajtani az utakon.

Belga lapértesülések alapján úgy tűnik, Tóth László csapattársa, Amaury Cordeel is erre az útra lépett: a májusban a Campos Racing Formula–3-as csapatánál bemutatkozó belga pilóta egy Audi RS3 volánja mögött lépte át a 300 kilométer/órás sebességet, ami versenyzői szemmel nézve dicséretes lenne, akad azonban egy bökkenő: közúton tette.

cordeel-gyorshajtas-300.jpg

Cordeel az ámokfutást nemcsak levideózta, de TikTokján közzé is tette. Amint kipattant a botrány, a felvételt azon nyomban eltávolította, ám ekkorra már a rendőrség is nyomozást indított az ügyben. Eközben a 7sur7-nek nyilatkozva a menedzsere azzal próbálta mentegetni a 18 éves belgát, hogy nem ő is ült a volán mögött az ominózus jelenetnél.

Az F1 nevelősorozata előtt számos nemzeti F4-es bajnokságban megfordult Cordeel, 2018-ban megnyerte a spanyol kiírást, tavaly teljes szezont futott a Formula Renault Európa-kupában. Az évet a 15. helyen zárta az összetettben.

Fotó: ACI Sport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4716481186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2021.03.27. 01:04:03

Ezeknek a retardáltaknak nincs senki, aki el tudná mondani a pályájuk kezdetén, hogy mik azok a halmozott amatőr faszságok, amiket el lehet követni, de nem kéne?
Ha már nem default náluk a józan paraszti ész....

wrstjnethn 2021.03.27. 12:48:30

@Dan da Man: a hülyeség végtelen, nem lehet legyőzni. Ha a kis majomnak az ügynöke elmagyaráz ezer hülyeséget, ő az ezeregyediket fogja elkövetni.

Bambano 2021.03.27. 14:55:19

ha ezeket a fickókat leszoktatnák arról, hogy őrültségeket csináljanak, sose ülnének versenyautóba.

Der Piefke 2021.03.27. 16:31:24

Ezt csak az kifogásolja, akinek nincs olyan kocsija, amely megy 300+-t és/vagy nem mer vezetni: sima irigység+gyávaság!:)

gigabursch 2021.03.27. 20:08:59

Vajon ilyet Michelisz Norbi miért nem tett soha?
Mert nem egy élet- és közveszélyes barom.

Az ilyen seggfejeket el kell zavarni Szibériába kényszermunkára. Nevelésképpen.

gigabursch 2021.03.27. 20:10:50

@Der Piefke:
Vagy csak tisztában van azzal, hogy közúton van. Ami nem versenypálya. No meg tiszteletben tartja a többi közlekedőt.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása