F1: Megütheti a bokáját új festése miatt a Haas

Tekintve, hogy a következő két évben valamennyi orosz sportoló világbajnokságon csak semleges színekben indulhat, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) figyelmét is felkeltette a Haas új autójának oroszos színvilága.

livery_unveil_pr_4-150.jpg

Csütörtökön bemutatta új autója, a VF-21 festését a Haas csapata, mely az új főszponzor, a részben Nyikita Mazepin édesapja, Dmitrij Mazepin tulajdonában lévő Uralkali érkezésével oroszos árnyalatokban pompázik. A motorborításon, az autó oldalán és az első szárnyon is megjelennek az orosz zászló színei, ám az új dizájn máris nagy port kavart sportdiplomáciai körökben. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) decemberi döntésének értelmében ugyanis két évig világbajnoki sportrendezvényeken, így az F1-ben sem szerepelhet sportoló orosz színekben, az orosz himnusz sem csendülhet fel.

A Haas részéről Günther Steiner azon nyomban igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba, még szerdán azt nyilatkozta a RaceFansnek, hogy a legkevésbé sem akarták megkerülni a CAS szankcióját, a festés már a döntés kihirdetése előtt elkészült. „Nyilván nem használhatjuk magát az orosz zászlót, viszont annak a színeit az autón igen” – érvelt az olasz csapatvezető. – „Továbbá a sportoló az, aki nem használhatja a zászlót, nem pedig a csapat. Márpedig a csapatunk amerikai.” Steiner hozzátette, a festés kapcsán még a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) is egyeztetett csapata, a felügyelőtestület azonban nem talált kivetnivalót a dizájnban.

Steiner állítását az FIA is megerősítette, a szakportálnak küldött válaszában a szövetség szóvivője megjegyezte: „a CAS döntése nem tiltja az orosz zászló színeinek használatát”. A FormulaSpy megkereste az ügyben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget. Válaszában a WADA elismerte, már vizsgálja az ügyet, mégpedig az illetékes hatóságok bevonásával. Az már korábban egyértelművé vált, hogy Mazepin csak semleges színekben indulhat, és nemcsak az idei, hanem a következő szezonban is.

Fotó: Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5116451340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

body_andras 2021.03.07. 11:52:00

Jó kérdés hogy a F1-nek meg az FIA-nak mi az istenért kell diszkriminálnia az oroszokat? Mert pár sportoló (nem autóversenyző) megbukott a doppingteszteken - amiken az aranyesőt sz*ró amcsik és kínaiak rejtélyesen mind átmentek?

Warlimont 2021.03.07. 13:09:31

Tökeletesen alszent dolog. Amikor az F1 Szocsiban szeptemberben futamot rendez majd ismet, ott jo az oroszok penze es munkaja?? :) Vagy ott is le kell takarni az orosz zaszlot, meg mindent? Putyin ha elmegy, ö sem vallhatja magat orosz elnöknek? :) Mazepint nem követett el doppingvetseget, sima russzofobia az egesz. Egyebkent az orosz zaszlo szinei nem Mazepin szinei az auton, hanem a csapat szponzorcegee, az Uralkali-e, aminek persze törtenetesen Mazepin apja a nagyfönöke, de ha ugyvedkedunk, akkoris egy hivatalosan kulsö szponzorceg. Namost a szponzorra is vonatkozik ez a doppingos akarmi? :)

Quattroman 2021.03.07. 15:11:38

Amerikai csapat.
Az amerikai zászlóban ugyanezek a színek szerepelnek. Az összes fontoskodó szarhat sünt...

midnight coder 2021.03.07. 15:46:28

Vicces. Amikor az élsportnak kb. az egyetlen haszna az emberiség számára, hogy a sportolókon különféle doppingszereket tesztelnek.

pet77 2021.03.07. 17:24:11

A polkorrekt seggfejek legújabb ámokfutása..... A fehér sapkám pl. nem rasszista????
Kimondhatom azt, hogy piros fehér kék ????

Az apokalipszis lovasa 2021.03.08. 10:55:26

Mármint szerintem hülyeség hogy ne lehessen zászló az autón, de ez tényleg egy orosz zászló :) Attól hogy ugyanezek a színei az amcsi vagy a francia vagy akármilyen zászlóknak, attól ez így, ebben az elrendezésben orosz. Mondjuk nekem ezzel nincs bajom, csak hülyék se legyünk :)

solar flare 2021.03.12. 10:20:31

Képmutató bagázs...

Biztos vagyok benne, hogy bármelyik szétdoppingolt orosz sportoló sokkal egészségesebb, mint az undorító mangalica Tiszeker Ágnes....

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása