Egymillió forint lesz a fődíj.
A Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) közleményéből kiderül, hogy a virtuális versenysorozatba 14 és 40 éves kor közötti indulók nevezhetnek, a futamokat pedig online élőben, felvételről pedig televíziós csatornákon is lehet majd követni – írja az MTI.
A HUMDA SIM LIGA elnevezésű bajnokság fordulóit ezen a héten, a jövő héten, valamint március 15. és 20. között rendezik meg, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos digitális motorsport-partnere, a Gran Turismo Sport platformján. Nevezni ingyen, a raceonlinehungary.net weboldalon lehet, az első forduló jelentkezési határideje: csütörtök 20 óra.
A HUMDA közleménye szerint a győztes egymillió forintos díjazásban részesül, az ügynökség célja pedig az, hogy felkutassa azokat a fiatalokat, akik a szimulátorból át tudnak ülni egy valódi versenyautóba.
Az e-sport komoly lehetőségeket rejt magában, a fiatalok a szimulátorversenyzés segítségével egy igazi bajnokságon mérkőzhetnek meg, megtehetik első lépéseiket az autó-motorsport felé. Minden fiatalt arra bíztatok, hogy induljon el a szimulátor-bajnokságunkon, hiszen ez kiugrási lehetőséget is jelenthet számukra
– idézte a közlemény Weingartner Balázst, a HUMDA elnök-vezérigazgatóját.
Fotó: Gran Turismo (A nyitókép illusztráció.)
Forrás: MTI
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal