F1: Új fejezet kezdődik Kubica pályafutásában

Eldőlt, hol fog versenyezni Robert Kubica 2021-ben: amellett, hogy továbbra is betölti az Alfa Romeo tartalékversenyzői pozícióját, az európai Le Mans-szériában indul majd.

large-2020_70th_anniversary_grand_prix_friday.jpg

Jelen állás szerint úgy tűnik, egyetlen évre szólt Robert Kubica tündérmesének ígérkező F1-es visszatérése. Miután 2019-ben a sereghajtó Williamsnél futott teljes szezont, csak tartalékversenyzőként talált állást, ebben a minőségben viszont már második évét várhatja az Alfa Romeo színeiben. Tavaly a német túraautó-bajnokságban próbált szerencsét a lengyel, ám az ART Grand Prix BMW-jével mindössze egyetlen dobogóig jutott.

Lehetett már sejteni az év elején, hogy új fordulatot vesz Kubica karrierje, ezt támasztja alá, hogy idén az európai Le Mans-széria mezőnyét, azon belül a WRT csapatát fogja erősíteni. Az egyszeres nagydíjgyőztes pilóta január végén rajthoz állt a daytonai 24 óráson, ám az általa, valamint Ferdinand Habsburg, Dennis Andersen és Anders Fjordbach által alkotott egység nem ért célba: a High Class Racing Oreca 07-Gibsonjában ugyanis 56 kör után felmondta a szolgálatot a sebességváltó.

„Ezzel pályafutásom egy új fejezete veszi kezdetét, így örülök, hogy csatlakozhatok a Team WRT-hez” – fogalmazott a 36 éves pilóta. – „Kihívás lesz számomra és a csapatnak is, sok újdonságot fogunk felfedezni együtt, méghozzá egy nagyon erős, versenyképes mezőnyben, csupa tehetséges kihívóval szemben. Ez lesz az első szezonom az endurance világában, de már várom a közös munkát. Motivál a teljes projekt, természetesen köszönöm Vincentnek, aki bátorított arra, hogy vágjunk bele.”

Vincent Vosse csapatfőnök-társalapító elmondása szerint a WRT egy álma vált valóra Kubica leigazolásával, azt viszont csak később jelentik be, kikkel kell osztoznia a lengyelnek az Oreca 07-Gibsonon. „Finoman fogalmazunk, ha azt mondjuk, hogy örömmel üdvözöljük Robertet. Mindannyian csodáljuk ugyanis őt, versenyzőként és emberként egyaránt, különösen én. Igazi versenyző, akit a megállíthatatlan szenvedély vezérel. Korábban már beszélgettünk vele, így egy valóra vált álom, hogy most együtt dolgozhatunk” – mondta Vosse.

Fotó: Florent Gooden / DPPI (Alfa Romeo Racing Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8516426402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása