Ahány forrás, annyi lista, viszont mindegyikben közös, hogy új szerződésével is Lewis Hamilton maradt a Formula–1 messze legjobban fizetett versenyzője.
Azzal, hogy hétfőn a Mercedes hosszas huzavona után végül bejelentette Lewis Hamilton szerződéshosszabbítását, teljes a 2021-es F1-es mezőny. Sokakat foglalkoztat viszont a kérdés: mennyit keresnek a versenyzők? Erre kereste a választ paddockon belüli forrásait bevetve a RacingNews365.com veterán szakírója, Dieter Rencken.
Táblázatában a szakoldal a bónuszok és szponzori juttatások nélküli összeget tüntette fel. Így fordulhat elő, hogy Hamilton neve mellett „csak” 30 millió dollár szerepel, holott a spanyol Marca még 47 millió dolláros gázsiról írt a bejelentés napján. A fizetési lista második helyen a Red Bull-os Max Verstappen áll 25, a dobogó legalsó fokán pedig Fernando Alonso 20 millió dollárral.
A spanyol értesüléseket viszont cáfolják a The Sun információi: a brit bulvárlap szerint idén 55 millió dollárt fog keresni – bónuszokkal együtt – Hamilton, több mint kétszer annyit, mint a második helyen álló Verstappen, aki 25 millió dollárt vihet haza. A The Sun összeállítása alapján Hamilton és Verstappen mellett Leclerc, Ricciardo, Sainz, Vettel, Alonso, Bottas, Pérez és Räikkönen a mezőny tíz legjobban kereső tagja. Ha vetünk egy pillantást Rencken listájára, lényeges eltérésekre lehetünk figyelmesek.
A Formula–1-es versenyzők 2021-es fizetései:
- Lewis Hamilton (Mercedes): 30 millió dollár / 8,848 milliárd Ft (szerződése 2021 végén jár le)
- Max Verstappen (Red Bull): 25 millió dollár / 7,374 milliárd Ft (szerződése 2023 végén jár le)
- Fernando Alonso (Alpine): 20 millió dollár / 5,899 milliárd Ft (szerződése 2022 végén jár le)
- Sebastian Vettel (Aston Martin): 15 millió dollár / 4,424 milliárd Ft (szerződése 2021 végén jár le, opciós)
- Daniel Ricciardo (McLaren): 15 millió dollár / 4,424 milliárd Ft (szerződése 2022 végén jár le, opciós)
- Charles Leclerc (Ferrari): 12 millió dollár / 3,540 milliárd Ft (szerződése 2024 végén jár le)
- Valtteri Bottas (Mercedes): 10 millió dollár / 2,950 milliárd Ft (szerződése 2021 végén jár le)
- Carlos Sainz (Ferrari): 10 millió dollár / 2,950 milliárd Ft (szerződése 2022 végén jár le, opciós)
- Lance Stroll (Aston Martin): 10 millió dollár / 2,950 milliárd Ft (szerződése nyitott)
- Kimi Räikkönen (Alfa Romeo): 10 millió dollár / 2,950 milliárd Ft (szerződése 2021 végén jár le)
- Sergio Pérez (Red Bull): 8 millió dollár / 2,360 milliárd Ft (szerződése 2021 végén jár le)
- Lando Norris (McLaren): 5 millió dollár / 1,475 milliárd Ft (szerződése 2021 végén jár le, opciós)
- Esteban Ocon (Alpine): 5 millió dollár / 1,475 milliárd Ft (szerződése 2021 végén jár le)
- Pierre Gasly (Alpha Tauri): 5 millió dollár / 1,475 milliárd Ft (szerződése 2021 végén jár le, opciós)
- Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo): 1 millió dollár / 295 millió Ft (szerződése 2021 végén jár le, opciós)
- Mick Schumacher (Haas): 1 millió dollár / 295 millió Ft (szerződése 2021 végén jár le)
- Nyikita Mazepin (Haas): 1 millió dollár / 295 millió Ft (szerződése 2021 végén jár le)
- Nicholas Latifi (Williams): 1 millió dollár / 295 millió Ft (szerződése 2021 végén jár le)
- George Russell (Williams): 1 millió dollár / 295 millió Ft (szerződése 2021 végén jár le)
- Cunoda Juki (Alpha Tauri): 500 ezer dollár / 147 millió Ft (szerződése 2021 végén jár le)
Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.