A holland sajtóban már biztos vélik, hogy további három helyszín fog kiesni a közeljövőben a Formula–1-es versenynaptárból.
Az Ausztrál és a Kínai Nagydíj halasztása miatt ugyan már változtattak a Formula–1 2021-es versenynaptárában, elképzelhető, hogy rövidesen jön a 3.0-ás változat is. A holland Formule1.nl ugyanis már biztosra véli, hogy a Monacói, az Azerbajdzsáni és a Kanadai Nagydíj idén is elmarad. Természetesen mindennek hátterében is a koronavírus-járvány áll: az utcai futamok ugyanis többhónapos előkészületet igényelnek, a kanadai verseny helyzetét pedig a szigorú határzárlat is nehezíti.
Habár egyre több országban és egyre nagyobb kapacitással zajlik a vakcináció – a svájci sajtó pedzegette is, hogy már külön oltási terv is létezik az F1-ben, ám mind az FIA, mind a FOM tagadta, hogy kötelező jelleggel bevezetnék az oltást –, bizonytalan, mikor térhet vissza az élet a rendes kerékvágásba. A tavalyi beugró helyszínek, így Isztambul, Mugello és a Nürburgring idén is készen állnak a királykategória fogadására, sőt a versenynaptár eddig üresen álló rubrikájára is van már egy erős jelölt: 2020 után 2021-ben is megrendezhetik a Portugál Nagydíjat, Portimaóban május 2-án versenyezhet a mezőny, ami logisztikailag is kézenfekvő, hiszen egy héttel előzi a Spanyol Nagydíjat.
Ami az utolsó tavaly beugró helyszínt illeti, már korábban bejelentették, hogy Imolába április közepén tér vissza a Formula–1, hiszen Ausztráliába jó esetben is csak november második felében látogathat el a mezőny, míg a sanghaji futamra egyelőre nincs B-forgatókönyv.
via PlanetF1.com
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.