F2-F3: Teltház a Premánál, berendezkedtek a Red Bull-juniorok

A juniorkategóriákban is záporoztak a bejelentések pénteken: a Carlin, a Hitech GP és a Prema is hallatott magáról…

arthur_leclerc_prema_racing_c_formula_motorsport_limited.jpg

Egyetlen nap leforgása alatt több ülés is gazdára talált a Formula–1 előszobáiban. A bejelentések sorát a Hitech GP indította, mely négy Red Bull-juniornak is helyet biztosít idén:

  • a Formula–2-ben Liam Lawson és Jüri Vips,
  • a Formula–3-ban Jak Crawford és Iszava Ajumu kettősét indítja.

Utóbbiak csapattársát a későbbiekben jelenti be a csapat, míg Lawson az F2-vel párhuzamosan a DTM-ben is versenyezni fog a Red Bull képviseletében, ám – némiképp bizarr módon – egy Ferrarival. Lawson tavaly az F3-ban versenyzett a Hitech GP-vel, három futamgyőzelemmel az összetett ötödik helyén zárt az új-zélandi. Vele szemben Vipsnek nem jelent újdonságot az F2-be fellépés, mivel a DAMS helyetteseként a futamok harmadán rajthoz állhatott, meg is szerezte első dobogóját, miután egy szinttel lejjebb épp Lawson előtt végzett.

hitech_gp.jpg

Ami pedig a brit istálló Formula–3-as újoncait illeti, Iszava francia F4-es bajnokként és a Honda hathatós támogatásával érkezik, míg amerikai csapattársa ezüstérmes lett a német Formula–4-ben. Mielőtt bemutatkozna az F3-ban, Iszava részt vesz az ázsiai F3 téli kiírásában.

Noha az indiai a vártnál gyengébb szerepelt bemutatkozó szezonjában, a szahíri sprintversenyen aratott győzelmével csak 12. lett az összetettben, Jehan Daruvala kap egy újabb évet a Formula–2-ben a Carlinnál, ezzel együtt megerősítették, továbbra is élvezi a Red Bull támogatását. Csapattársára egyelőre nem derült fény, de sajtóértesülések szerint a Williams F1-es tartalékosa, Dan Ticktum jó esélyekkel pályázik az ülésre.

jehan_daruvala_carlin_c_formula_motorsport_limited_1.jpg

Egy másik Red Bull-os vonatkozású igazolást is bejelentett a Carlin, egyik F3-as versenyzője a 16 éves Jonny Edgar lesz. A brit ifjonc harmadik éve versenyez formulaautóval, tavaly bajnokká koronázták a német F4-es sorozatban.

Mindeközben kitették a megtelt táblát a Premánál, ugyanis azok után, hogy az elmúlt két év F3-as bajnokaival, Robert Svarcmannal és Oscar Piastrival folytatják az olaszok a Formula–2-ben, az F3-ban a csapathoz visszatérő Olli Caldwell lesz a Red Bull-ifjonc Dennis Hauger és a Ferrari-támogatott Arthur Leclerc csapattársa. A 2002-es születésű brit a Tridenttel eredményekben szegény szezont zárt tavaly a bajnokságban, míg előtte a Premával az olasz F4-ben bronzéremig jutott a Regionális Formula Európa-bajnokságban pedig összetett-5. helyet szerzett.

olli-caldwell-prema.jpg

Fotó: Prema Racing, Hitech GP / FOM Media, Formula Motorsport Ltd.

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1316391490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása