Három, Amerikában töltött szezont követően a Regionális Formula Európa-bajnokság mezőnyét erősíti majd 2021-ben a 11-szeres F1-es nagydíjgyőztes 19 éves fia.
Több évnyi gokartozás után, 2018-ban kezdett el együléses versenyautókkal versenyezni Eduardo „Dudu” Barrichello: egy évet az amerikai Formula–4-ben, további kettőt pedig a USF2000-ben – utóbbit tavaly a második helyen zárta. Idén azonban szintet lép az ifjabb Barrichello, a JD Motorsports színeiben indul a Regionális Formula Európa-bajnokságban, vagyis Európában folytatja versenyzői karrierjét.
„Örülök, hogy megállapodta a JD Motorsports csapatával, alig várom, hogy megkezdjem velük európai pályafutásomat” – idézi a Formula Scout a 19 esztendős Eduardo Barrichello szavait. – „Igen érdekesnek ígérkezik az idei szezon, nagyon várom már, hogy olyan pályákon versenyezzek, amik történelminek számítanak a motorsportban.”
Ezzel az autóval áll idén rajthoz Eduardo Barrichello.
A Formula–1-ben kétszer is összetett ezüstéremig jutó, tizenegy futamot nyerő Barrichello fia a negyedik versenyző a sorozatban, akit bejelentettek 2021-re. A regnáló bajnok Prema az előző évben pont a JD-vel versenyző David Vidalest, míg az R-ace GP a francia F4-ben ezüstérmet szerző Isack Hadjart és a 2019-es brit F4-es bajnok Zane Maloney-t szerződtette le.
Tudniillik, a Regionális Formula Európa-bajnokságban az idei évtől Alpine-ra keresztelt Renault-motorral szerelt autók versenyeznek, miután a tavalyi év végén megállapodtak a Formula Renault Európa-kupával való egyesülésről.
Nemrégiben nyilvánosságra hozták a Regionális Formula Európa-bajnokság versenynaptárát is, a tervek szerint – ha a koronavírus-járvány is úgy akarja – április 24-25-én indul a szezon a belgiumi Spa-Francorchamps-ban, és habár a Hungaroring kimarad a menetrendről, többek között Monacóba, Zandvoortba, Imolába és Monzába is ellátogat a mezőny.
Fotó: Ferrari Promo / Divulgação
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.