Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.
2017 után újra megkapta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségtől az Év női autóversenyzője-díjat a rali Európa-bajnokságban versenyző Vogel Adrienn.
A Braking News Motorsportnak eljuttatott közlemény értelmében az MNASZ az Év női versenyzőpárosa címet adományozta Vogel Adriennek és Notheisz Ivettnek a rali-Eb-n (ERC) mutatott egész éves teljesítményükért. Az ERC3-as kategóriában hetedik helyen végzett duó pilóta tagja, Vogel Adrienn 2017 után másodszor is az Év női autóversenyzője lett az MNASZ értékelése alapján.
A szervezet elnöke, Oláh Gyárfás gratuláló levelében azt írta, „a 2020-as év az egész világ számára olyan kihívásokkal teli év volt, amelyek ismeretlenek voltak, és még soha nem kellett szembe néznünk velük. Rengeteg nehézséget, bizonytalanságot, akadályt kellett legyőzni. Mindezek ellenére Te küzdöttél és kitartottál szeretett sportunk mellett, aminek eredményeként az idei évben is nagy sikert értél el nemzetközi viszonylatban is. Erőfeszítéseidért és a sportban elért sikereid elismeréseként a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség 2020. Év Női Autóversenyzője címet adományozza számodra”.
„Semmit nem tudtam az egészről, teljesen váratlanul ért az elismerés. Nagyon boldog vagyok, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség ezzel a díjjal értékeli a munkánkat. Köszönjük az MNASZ-nek és Oláh Gyárfás elnök úrnak a figyelmet és a kitüntetést. Partnereinknek, csapatunknak és szurkolóinknak pedig a támogatást, nélkülük nem kaphattuk volna meg ezt a címet” – reagált meglepődve Vogel az újabb díj kapcsán.
Az MNASZ elismerése mellett Vogel Adrienn idén megkapta a Formula és Autósport Magazin Év női autóversenyzője díját is, a minap pedig arról beszélt az Eurosport Hungarynek, hogy a következő évi terveit akár felül is írhatja a túraautó-világkupa (WTCR) újonnan bejelentett női kupája.
A szövetség az Év versenyzőjének az ERC2-ben újabb bajnoki címet szerző ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán kettősét választotta, az Év gokartversenyzője pedig Gáspár Benett lett, aki az országos bajnokság Micromax-bajnokaként zárt.
Fotó: MNASZ
Forrás: Kőváry Anett / Vogel Adrienn Média
Szerkesztette: Braking News Motorsport
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.