Lelövi gyári WEC-programját az F1-be belépő Aston Martin

A brit luxussportautó-gyártó megerősítette, hogy 2021-től ügyfélcsapatai támogatására fókuszál, nem indít gyári programot az endurance-világbajnokságban.

_97_aston_martin_racing_gbr.jpg

Kilenc évvel, hét szezonnal, 47 kategóriagyőzelemmel, 103 dobogóval, kilenc bajnoki címmel és négy Le Mans-i sikerrel a háta mögött az Aston Martin bejelentette, hogy a következő évtől nem indít gyári csapatot az endurance-világbajnokságban, ennek ellenére várható, hogy a Vantage továbbra is a GTE Pro kategóriát színesíti – olvasható a bajnokság hivatalos oldalán, az fiawec.com-on.

Programja átalakításáról azután döntött a brit gyártó, hogy több évre szóló megállapodást kötött a Prodrive-val, a következő években így a csapat vállalja a Vantage-ek készítését, a WEC mellett GT3-as és GT4-es szinten is.

WEC-ből való távozásában valószínűleg az is közrejátszott, hogy 2021-től gyári csapatként lesz jelen a Formula–1-ben az Aston Martin, sőt a versenyhétvégék zömén a biztonsági és orvosi autókat is biztosítja – a Racing Pointból alakul át a vélhetően a klasszikus versenyzöld színekben megjelenő alakulat, mely a Mercedes motorjait fogja használni.

Fotó: Harry Parvin / ArdenalMedia.com (FIA WEC Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4516355608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása