WTCR: Őrület, szétszedték Micheliszt a maszkos posztja miatt

Csak jót akart bejegyzésével Michelisz Norbert, de vannak, akik nem bírták ki, hogy ne rajta töltsék ki a vírushelyzet okozta frusztrációjukat. A Boxutca is csatlakozott a kampányhoz, ők is „darázsfészekbe nyúltak”.

c4d2123f1f02c06e00da751179627cbe.jpg

Már több mint nyolc hónapja jelen van Magyarországon a koronavírus, sőt hazánkban mind az új megfertőződések, mind pedig az elhalálozások terén új rekordokat dönt a járvány. Ahogy a Braking News Motorsport is megírta, ennek kapcsán a maszkviselés fontosságára hívta fel a figyelmet Michelisz Norbert. Habár kötelező maszkot viselni, a tavalyi WTCR-bajnokot sokkant letámadták a kommentszekcióban – néhány példát idézünk, szó szerint:

  • „Így van legyünk mindannyian birkák 
  • „Elszomorító hogy bárkit befolyásolhatnak!!! Ezt nem szabadna engedni!!! Viseljen maszkot vagy maradjon otthon aki fél,vagy veszélyeztetet,elfogadom,de hadd döntse el mindenki hogy mit akar!”
  • „Miről beszèlsz? Te is eladtad magad?
  • „Elég már ebből a baromságból.. nem ér semmit se a maszk ! Vmi nyilván van.. de miért manipulálják akkor a statisztikát ? Vki tesztre se ment be.. pozitiv eredményt kapott Szivinkfartus.. covidban halt meg.. autobalesetes.. covidban halt meg.. manipulált fotók.. amik régről más balesetről készültek.. meg na.. agusztus végére szinte eltünik a covid.. szeptember 1 puff.. maszkot fel .. itt a hullám
  • „A, maszkot hordja az aki kitallta amikor dolgozom maszka megfuladok nem kapok levegot stresszel idegesit el van zarva friss levego aramlasa a tudobe vissza jutotatom az elhasznalt levegot es este faj a torkom es fejem tole pont a maszk betegit le meg mindig tobb a hulye mint a fertozot es az agy mosot

Viselj maszkot a másikért, a szeretteidért és önmagadért, mert ezzel csökkenthetjük együtt a fertőzésveszélyt! Örülök,...

Közzétette: Michelisz Norbert – 2020. november 6., péntek

Többen is éles kritikával reagáltak a maszkviselést megkérdőjelezőket, kiálltak Michelisz mellett, többek között Ujvári Máté, az M4 Sport riportere és kommentátor, aki bevallotta, hogy csakugyan átesett a koronavíruson – a Formula–1 hivatalos stábjában riporterként dolgozó Will Buxton és Ollé Iván, az Autósport és Formula Magazin fotósa után ő a harmadik Magyarországon is ismert médiamunkás, akinél kimutatták a COVID-19-et.

„Gyerekek... Egy világbajnok honfitársunk több tiszteletet érdemelne... Elhiszem, hogy egyszerűbb vírustagadónak lenni és homokba dugott fejjel üvöltözni, de ez, ami itt megy, az sajnos pontosan megmutatja, miért is szabadulhatott el a vírus, és terjed most is rohamtempóban” – írja kommentjében Ujvári. „Minimális tisztelet! Ennyi kellene csupán mások felé, nem több, de úgy látom, sokaknak könnyebb vagdalkozni, mint elfogadni a szomorú igazságot, hogy mi történik éppen... Tavasszal én is szkeptikus voltam, aztán az elmúlt hónapokban sok ismerősöm elkapta, és én is átestem rajta – nem volt kellemes, de az ember csak a saját kárán tanul igazán... Vigyázzatok magatokra!”

Érthető, hogy sokunkra hat nyomasztóan a hónapok óta zajló vírushelyzet, de erről a legkevésbé sem Michelisz Norbert tehet. Annak tudatában pedig végképp érthetetlen Michelisz ekézése – pláne ennyire minősíthetetlen stílusban –, hogy mindig is a jó szándék vezérelte őt, felhívásával is arra törekedett a magyar versenyző, hogy az emberek vigyázzanak egymás életére.

A Boxutca stábja elfogadta a felkérést – ők is kaptak hideget-meleget…

Micheliszt az OMV invitálta a figyelemfelhívó kampányba, a világkupagyőztes túraautós pedig a Boxutca stábját hívta meg. Az M4 Sport Formula–1-es és autósport-stábja Wéber Gábor és Szeleczky Ádám maszkos szelfijével állt ki a maszkviselés mellett – ők sem úszták meg a mérges kommentelők hadát…

Köszönjük Michelisz Norbert-nek, hogy megemlítette a Boxutca stábját a maszkviselés fontosságára felhívó posztjában. Az...

Közzétette: Boxutca – 2020. november 6., péntek

„Köszönjük Michelisz Norbertnek, hogy megemlítette a Boxutca stábját a maszkviselés fontosságára felhívó posztjában. Az F1-es műsorkészítés során mi is nagy gondot fordítunk a védekezésre. Figyelünk a távolságtartásra, és amikor csak lehetséges, viselünk maszkot. Ahogy a képen látjátok, akár még kommentálás közben is!!! Viselj maszkot a másikért, a szeretteidért és önmagadért, mert ezzel csökkenthetjük együtt a fertőzésveszélyt!” – olvasható a Boxutca Facebook-oldalán.

Fotó: Paulo Maria / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3516277260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.11.08. 07:12:25

ennyi idiota lett marcius ota, elkepeszto mennyore idiotak.
es nem ertjuk miert hal meg napi 100 ember.

röf 2020.11.08. 07:17:16

Lassan de biztosan maga alá temeti Európát a ránkküldött primitív ostobaság.
Nagyon sajnálom a gyerekeimet !!!

Kelly és a szexi dög 2020.11.08. 08:18:28

Félelmetes a hülyeség ereje

odamondó 2020.11.08. 09:12:34

@FILTOL: majd a KSH 4. negyedévből levonjuk a tanulságot. Addig ez a szám semmire sem jó.

Magyarországon covid nélkül is átlag napi 350 ember hal meg.

Amúgy maszkról legjobb ha Norbi hallgatott volna.

white999 2020.11.08. 09:17:38

@odamondó: Akkor jelenleg a harmada, 1 hónap múlva vélhetőleg meg több mint az átlagos havi, ha jól számolom.

birkamenet 2020.11.08. 09:38:59

Kétharmadnyi ostoba sorosozó-migránsozó-brüsszelező birka országában mi is a meglepő a kétharmadnyi ostoba vírustagadó birkán? Ezt hívják egyenes következménynek.

odamondó 2020.11.08. 10:14:54

@white999: harmada, de nem tudjuk ebből hányan haltak meg covid miatt vagy haltak volna meg amúgy is. Ezért nem ér semmit ez a statisztika. Max arra jó, hogy az emberek hüledezzenek.

@birkamenet: és németeknél, olaszoknál, franciáknál, svájcban mire fogod az oltásellenességet? A tüntetéseket a lezárások ellen? Ott nincs Orbán meg sorosozás aztán mégis sokan tüntetnek.

csakeztengedte 2020.11.08. 10:19:59

Buta emberek voltak és lesznek is. De a világot az olyan emberek viszik előre, mint Norbi.

white999 2020.11.08. 10:49:37

@odamondó: Előbb utóbb mindenki meghal covid nélkül is. Jó eséllyel annyit tudni, hogy nagyon nagy valószínűséggel a covid miatt előbb halt meg. Van aki 2 nappal, van aki 40 évvel.

octy 2020.11.08. 11:34:27

A Föld pedig lapos.
Olyan jó lenne ezt a bandát kilőni az űrbe hogy saját szemükkel nézzék meg. Természetesen csak oda szóló jeggyel. A fél világ mehetne. Az itthon maradóknak sokkal szebb élete lenne itt a gömbölyű Földön.

neddie 2020.11.08. 11:47:32

@csakeztengedte: Miért, mit csinált a Norbi? Elégetett párszáz tonna benzint, hogy kiderüljök, ki gyorsabb 2 mp-el. Mivaan???

odamondó 2020.11.08. 12:48:16

@white999: amikor kijön év végén a full éves KSH adat akkor ez azért majd látható.

Olaszoknál a stastisztika például hónapokkal ezelőtt úgy lett megváltoztatva, hogy egyértelműen már nem látsz bele. Nem tudsz belőle normális adatot kinyerni.

body_andras 2020.11.08. 13:53:46

Az a normális, ha egy közismert, köztiszteletben álló, népszerű, karizmatikus ember kiáll a védekezés legfontosabb eszköze mellett.
A sok járványtagadó, boltokban egymás hegyén-hátán lehúzott maszkkal tolongó, összevissza krákogó parasztnak meg jó egészséget kívánok - bár az eddigi tendenciák alapján ők ezt nem kívánják maguknak.

Alick 2020.11.08. 14:10:23

@body_andras: Már évekkel ezelőtt, az influenza járványok idején is célszerű lett volna a zsúfolt, zárt terekben maszkot viselni. A pragmatikus és fejlődőképes távolkeleti országokban meg is tették.
Ja és azt a főnököt/tulajdonost is szénné kellett volna büntetni, aki a lázas fertőző beteg alkalmazottat nem küldi haza azonnal gyógyulni... utána meg csodálkozik, hogy a célből nem maradt hadrafogható ember.

Alick 2020.11.08. 14:13:38

@Alick: "..a cégben nem maradt.."

csakeztengedte 2020.11.08. 15:23:31

@neddie: Irigy vagy és gyűlölködő. Szar az élet, mi?

VT Man 2020.11.08. 16:53:00

@Alick:
"Már évekkel ezelőtt, az influenza járványok idején is célszerű lett volna a zsúfolt, zárt terekben maszkot viselni."

Na, ezért van ennyi vírustagadó, mert elborult a maszk propagandisták agya, és nem gondolkoznak.

Az influenzánál nem jellemző a tünetmentes fertőzés, ezért semmi értelme nem lett volna, hogy mindenki maszkot hordjon. Csak az, aki influenzás.

De oda jutottunk, hogy az emberek nem gondolkoznak, azt hiszik, hogy a maszk mindenre megoldás, és mindig.

A tudomány meg le van szarva, az embereknek a maszk pro/kontra csak egy nagyon jó alkalom, hogy ölhessék egymást (sokan akik maszk-hívők egyenesen börtönbe zárnák vagy lelövetnék azokat, akik nem hordják.)

Fülig José 2020.11.08. 17:17:04

"Már több mint nyolc hónapja jelen van Magyarországon a koronavírus, sőt hazánkban mind az új megfertőződések, mind pedig az elhalálozások terén új rekordokat dönt a járvány. Ahogy a Braking News Motorsport is megírta, ennek kapcsán a maszkviselés fontosságára hívta fel a figyelmet Michelisz Norbert..." óriási királyság, 100ból 98 ember szeptember óta maszkol, osz a vírus köszi, de NÖVEKVŐ ÜTEMBEN terjed... gratulálok a maszk-propagandához neki meg a sporttv-nek meg a többi eszementnek is.
de: egyre több ember kapja el a vírust ÉS TAPASZTALJA ELSŐ KÉZBŐL hogy nem halunk meg mindannyianazonnalszörnyűkínokközött... a kurvamédiának egyre nehezebb elfogadható példát szolgáltatni, az átlag halálozási életkor 75 év, mindegyiknél több krónikus betegséggel, tagadni sem merik, ha véltetlen elpatkol egy-egy fiatalabb (50), hordozzák mint a véres kardot...szánalmas. igazi gond akkor lesz, amikor az első nyuggerpogromot végrehajtják: állásukat, megélhetésüket, életüket vesztett emberek nyílt színen megpofozzák a másokon a maszkviselést számonkérő, amúgy 0-24 BEN AZ UTCÁN KORZÓZÓ, állítólag szuperveszélyeztetett kriptaszökevényt, aki kiatt mindannyian szívunk. akkor mi lesz, kérdezném a maszkos birkákat?

Alick 2020.11.08. 17:35:19

@VT Man: "Az influenzánál nem jellemző a tünetmentes fertőzés, ezért semmi értelme nem lett volna, hogy mindenki maszkot hordjon."

Az influenzának ugyan rövidebb a lappangási ideje, de e pár napos tünetmentes időszakban is továbbadható a fertőzés. Ezt sajnos én is megtapasztaltam egy jó évtizede.

Alick 2020.11.08. 17:46:53

@Fülig José: "100ból 98 ember szeptember óta maszkol"

Bizonyos beltéri közösségi rendezvényeken ez az arány a nullához közelített... minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem.

"ÉS TAPASZTALJA ELSŐ KÉZBŐL hogy nem halunk meg mindannyianazonnalszörnyűkínokközött"

A gyerek tünetmentesen hazahozza, a szülő/nagyszülő pedig kórházba kerül.
A kórházi kezelést igénylő tűdőgyulladásos esetekre jelenleg nincs igazán hatékony protokol, így lassanként telítődik a kórházi kapacitás. Ez az alapvető probléma.

Viszont az valóban katasztrofális lenne, ha emiatt az élet is leállna... ennek elkerülésére is mindent meg kell tenni. Akár úgy is, hogy a munka alatt is lehetőleg maszkot viselni. Kellemetlen, de pl. a seregben a gázálarcos harcászkodáshoz képest nem vészes.

eßemfaßom meg áll 2020.11.08. 18:11:00

@Fülig José: "egyre több ember kapja el a vírust ÉS TAPASZTALJA ELSŐ KÉZBŐL hogy nem halunk meg mindannyianazonnalszörnyűkínokközött..."

2napja egy koronábol felépült mesélte mancikának az ügyfélszolgálaton (amikor épp ott üldögéltem) , hogy mekkora szórakoztató élmény volt neki nemmeghalni csak átesni rajta, mondta is, hogy szeretné hetente ismételni. Ja nem, útobbit nem említette, azt viszont igen, hogy kurvaszarvolt.

Fülig José 2020.11.08. 18:35:59

@eßemfaßom meg áll: az a baj veletek, médiafüggő szerencsélen félcédulás f.szokkal, hogy ti el is hiszitek, amit a szátokba rágnak. ezen gondolkozz.

Fülig José 2020.11.08. 18:47:25

@Alick: bocsánat, nem olvastam végig, elkapott a frazeológiám... ha ismered (gyalog galopp) a maszk l.f.sz.t ér, tudjuk március óta. a kórhazi kapacitást 20 (40) éve ugatjuk, sok stadion lett helyette, közöm ezután...? nemsok. le is szarom. a nyugger nem része a gazdaságnak, max. kimeneti oldalon, de emberileg is: ha én lennék ebben a helyzeben, b
én semmi esetre sem akarnám, hogy miattam bárkinek nehézsége legyen. pláne egy leálló gazdaság, milliók munka nélkül...a maszkos rettegők meg bátran betolattak a nyuggerek mögé...hogy őket védjük. szép egy csapat.

Alick 2020.11.08. 18:50:27

@Fülig José: Igen, kritikusan kell pl. a médiában megjelenő közleményeket kezelni, hogy senki sem marad ellátás nélkül.
Valójában, az egészségügy jelenlegi állapotában mindenki leginkább magára számíthat, úgyhogy az embereknek a saját lehetőségeiken belül kell keresniük a prevenciót, saját egészségük karbantartását.

Fülig José 2020.11.08. 18:57:44

@Alick: szívemből szólsz. márcsak azt nem értem: ki és milyen alapon tesz az én fejemre is bohócsipkát (csörgövel)? "vírustagadó".... szép nem? aki a média- és egyéb hisztit nem fogadja el: vírustagadó! kérdezel? vírustagadó! rámutatsz? vírustagadó! nincs több kérdésem.

Alick 2020.11.08. 18:58:29

@Fülig José: A maszk a vírus (mérete) ellen nem véd, de a cseppfertőzéseket valamelyest megfogja.

Nem annyira a kórházi ágyak száma problémás, hanem a személyzet létszáma, megbecsülése. Nagy a kivándorlás a pályán (nemcsak nálunk, de más országokban is).

Ami a nyugdíjasokat illeti, a nagynéném betöltötte a 80-at és jelenleg is háziorvosként dolgozik. Ha a rendelőjükből mindenki nyugdíjba vonulna, bezárhatnák a rendelőt.

Fülig José 2020.11.08. 19:00:58

@eßemfaßom meg áll: elakadt egy kommentem: a szomszéd mancika féltestvérének a szembeszomszédja monta.... ellenben én voltam koronás. megmagyarázod vagy befogod...?

wrstjnethn 2020.11.08. 19:01:53

Az igazi kérdés az, hogy ki írja ezeket a kommenteket a vírustagadó analfabéta kretének nevében? Ha nem hisznek a maszkban, megérdemelnék, hogy ha odakerülnek, az orvos a műtőasztalon beletüsszentsen a sebbe és úgy varrja össze...

Fülig José 2020.11.08. 19:05:39

@Alick: ne legyen igazam, de itt februárban olyan sírás lesz...a sok babaváró idióta, olyenolyan hiteles félcédulás.... még 2 napja aszittem: azé' a karácsonyt csak lezongorázzák, ugye vásároljvásároljvásároljvásároljvásárolj...sebaj, én csak örülök, sehol egy mennyből a zangyal... :-)

Visceroid 2020.11.08. 19:09:19

@wrstjnethn: "Ha nem hisznek a maszkban, megérdemelnék, hogy ha odakerülnek, az orvos a műtőasztalon beletüsszentsen a sebbe és úgy varrja össze... "

Akkor téged meg olyan orvos műtsön, akin a maszk az egyetlen védelem a fertőzés ellen. Na, kinek lesz rosszabb?

Fülig José 2020.11.08. 19:11:49

@wrstjnethn: vírustagadó, mi? te szerencsétlen félnótás, te....

accountant050915 2020.11.08. 20:47:54

Még mindig ép ésszel felfoghatatlan nekem mi olyan kibaszott nehéz egy zsebkendönyi méretü maszk felhúzásában (orr fölé, nem alá)...

Sir Gombóc 2020.11.08. 20:58:12

@Fülig José: hát, az eszedet elvitte a vírus, az biztosan látszik..
Mindenki szervezete másképp reagál a fertőzésre, attól hogy neked szerencséd volt, még másnak nem biztos hogy lesz. Úgyhogy ne csak magadból indulj ki. Mert lehet, hogy csak 10-15% a súlyos eset, de 100 ezerből ez már 10-15 ezer, ami épp elég, hogy az egészségügy összeomoljon.

wrstjnethn 2020.11.08. 20:58:43

@Visceroid: "akin a maszk az egyetlen védelem a fertőzés ellen."

Ki mondta, hogy az legyen az egyetlen? De egyeseknek ez is megugorhatatlan szint. Gondolom az alsónemű is hasonló kihívást jelent.

Fülig José 2020.11.08. 21:15:24

@Sir Gombóc: azt magyarázd el okostojás: mi közöm a "másokhoz"? Ha eljön az idő hát eljön, előbb kellet volna gondolkodni (sportolni, egèszségelni, f.sztudja..) èn meg a srácaum fogunk èhenhalni a kriplik miatt? Ez komoly..?

eßemfaßom meg áll 2020.11.09. 07:09:18

@Fülig José: "médiafüggő" ezek szerint elkerülte a figyelmedet (ami érthető, ismerve a szövegértési képességed), hogy nem a blikkben olvastam hanem IRL mesélte a faszi ott előttem a saját "élményét"

eßemfaßom meg áll 2020.11.09. 07:11:15

@Fülig José: "ellenben én voltam koronás" És ebből mi következik azon kívül, hogy TE megúsztad könnyen?

eßemfaßom meg áll 2020.11.09. 07:13:11

@Visceroid: "Akkor téged meg olyan orvos műtsön, akin a maszk az egyetlen védelem a fertőzés ellen." Lehet bármilyen fertőzésvédelem a sebészeten ha a doki teletüsszenti a felnyitott mellkasodat friss meleg takonnyal.

eßemfaßom meg áll 2020.11.09. 07:15:35

@Fülig José: "mi közöm a "másokhoz"? " Remélem "mások" is így fogják gondolni amikor valahol ott fekszel az út szélén egy szivrohammal. Mi közük hozzád?

Fülig José 2020.11.09. 07:36:34

@eßemfaßom meg áll:"valahol ott fekszel az út szélén egy szivrohammal"
sehallottammég.... (ásít)
majd nyilván leállítom a világgazdaságot, millióktól veszem el a munkát, komplett ágazatokat juttatok a tönk szélére, százezreket kergetek teljes reménytelenségbe hogy egynémely vén kripli, aki amúgy eddig beleszart az egészségébe néhány nappal tovább éljen.
ja, várjááá......!

Pettyes Szfinx 2020.11.09. 08:29:26

Mit várunk, amikor a hivatalos tájékoztatás is az, hogy Magyarországon mindenki koronavírusban elhunytnak számít, akinek valamikor volt pozitív tesztje. Ezt Müller Cecília mondta (legalábbis ezt lehetett olvasni a híradásokban). Szlávik János pedig ráerősített, hogy nálunk többeket minősítenek koronavírusban elhunytnak, mint más országban, nálunk szigorúbb a protokoll (legyen az akármi is).
Hiába próbálná az ember elhinteni a csöpp agyakba az észt, ha felülről is erősítik ezt a fikciót. Mert ez az. Ugyanis így - bármilyen hibbantan is hangzik - azt lehet mondani, hogy mindenki, akinek valaha valamikor pozitív volt a tesztje, koronavírusban elhunytnak számít. Ez pedig azt jelenti, ha kicsit átrendezem a mondanivalót, hogy vannak olyan emberek a statisztikában, akiknél a közvetlen halálok nem koronavírus volt, tehát valójában kevesebben halnak meg koronavírusban, mint amit a hivatalos számok mutatnak.
Ez pedig pontosan azok mondanivalóját erősíti, akik tagadják, vagy bagatellizálják a vírust.
És őszintén szólva, még egyetlen média felületen nem olvastam arról, hogy mi is az igazság ebben a témában, nem olvastam olyan cikket, ahol utána jártak volna, hogy valójában mi is nálunk a protokoll, és valójában mennyi az igazság abban, amit MC mondott.
Vagy ha valaki olvasott ilyet, örülnék, ha megosztaná velem.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása