Csalódottan nyilatkozott Kiss Norbert arról, hogy az ő és csapata, a Révész Truck Racing Team teljesítménye nem ért bajnoki címet, pedig „nagyon jó úton jártak felé”.
Mint arról a Braking News Motorsport is beszámolt, a sorozat szerda este közölt döntésének értelmében idén nem hirdetnek bajnokot a kamion Európa-bajnokságban. A koronavírus-járvány miatt ellehetetlenült olaszországi záróhétvége törlése óta a magyar szurkolókat kiváltképpen lázban tartotta a bajnokság sorsa, mivel az összetett Kiss Norbert vezette, miután a Hungaroringen négyből három futamot is megnyert.
További fordulók híján és ebből eredően a foghíjassá vált versenynaptár miatt Kisst nem koronázzák harmadjára is Európa-bajnokká. A szombathelyi versenyző a bejelentés másnapján, a Révész Truck Racing Team közleményében kommentálta a kamion-Eb és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntését.
„Csalódott vagyok, hogy így ért véget az idény, mert január óta rengeteget dolgoztunk a csapattal, és nem csak komoly anyagi befektetéssel járt, hogy versenyképes autót építsünk, hanem sok áldozattal a csapattagok részéről is” – kezdte gondolatait Kiss.
„Az a két versenyhétvégén is kiderült, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak a mezőnyben. Külön emlékezetes volt a hungaroringi verseny, melyet a Sport TV képernyője előtt több tízezren néztek, és szurkoltak nekünk. A szurkolóinktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, melyet nagyon köszönünk nekik.”
„Nagyon boldogok voltunk, hogy ennek volt eredménye, mert már az első futamokon gyorsak voltunk. Nagyon köszönöm a csapatnak, hogy ilyen jó munkát végeztek, Révész Bálintnak pedig, hogy egy ilyen nehéz évben kiállt a projekt mellett, hitt bennünk, és lehetőséget adott arra, hogy elindulhassunk. Ennek tükrében nagyon sajnálom, hogy az idei évben nem hirdetnek végeredményt, mert nagyon jó úton jártunk a bajnoki címek felé csapatban és egyéniben is” – tette hozzá.
A szervezők az idei szezon elmaradása mellett bejelentették, hogy már gőzerővel dolgoznak a 2021-es versenynaptáron, amit még a közeljövőben ismertetnek is.
Fotó: Kiss Norbi Média
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.