F1: Életveszélyes szituáció Imolában, vizsgálódik az FIA

A felügyelőtestület mérlegeli, hogy szükséges-e további intézkedéseket bevezetni a pályabírók védelmében, miután az imolai versenyen többen is életveszélyes helyzetbe kerültek.

racefansdotnet-stroll-1.jpg

Akár tragédiába is torkolhatott volna a hétvégi Formula–1-es Emilia-Romagna Nagydíj, a biztonsági autós fázis alatt ugyanis már akkor engedélyt kaptak a lekörözött versenyzők körük visszavételére, amikor még javában dolgoztak a pályabírók George Russell balesetének helyszínén. Az Acqua Minerale-kanyarnál hat versenyző – Kimi Räikkönen, Nicholas Latifi, Romain Grosjean, Sebastian Vettel és Lance Stroll – is épphogy elkerülte őket.

Mind Grosjean, mind pedig Vettel jelezte a csapatrádión, hogy nagyon veszélyes helyzet volt, ezt támasztja alá Lance Stroll fedélzeti kamerás felvétele is, a kanadai ráadásul jóval nagyobb tempóval haladt el mellettük, mint a többi versenyzőtársa. A RaceFans az ügyben megkereste a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), a felügyelőtestület két napon belül válaszolt is.

Az FIA állásfoglalása szerint a szövetség számára „a pályabírók és a pálya mellett dolgozók biztonsága a legfőbb prioritás”. A felügyelőtestület levelében hozzáteszi, a versenyirányításnak már jelezték az esetet, és jelenleg vizsgálják, hogy szükséges-e bármilyen változtatást eszközölni az ilyen jellegű további esetek megelőzésére.

A szakportál párhuzamként említi a tavalyi Monacói Nagydíjon történteket, amikor Sergio Pérez kis híján elütött két pályabírót a boxutcából kihajtva, akikről mint később kiderült, a versenyirányítás engedélye nélkül tartózkodtak a pályán – akkor az FIA biztonsági figyelmeztetést küldött ki minden pálya mellett dolgozónak.

F1: „Majdnem megöltem!" - Pérez kis híján elgázolt két pályabírót

Forró pillanatokat élt át a monacói versenyen Sergio Pérez: a Racing Point mexikóija a boxkiállását követően, a depó kijáratánál kis híján elsodort két pályabírót is.

Fotó: RaceFans / F1 TV

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5116273366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása