F1: Bizarr baleset, fölényes Hamilton-siker Belgiumban
Formula–1 2020: Belga Nagydíj – Futam

Sima kettős győzelmet aratott a Formula–1-es Belga Nagydíjon a Mercedes, újabb győzelmével Lewis Hamilton még közelebb került Michael Schumacher rekordjához. A Ferrari csúnyán kudarcot vallott, pont nélkül zárt.

m240713.jpg

Toto Wolff tartott ugyan a negyedik helyről rajtoló Daniel Ricciardótól, félelmeivel ellentétesen az ausztrál nem volt veszélyes a Mercedesek nézve. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas könnyedén eljöttek a rajtnál, Ricciardo pedig mintegy fél körön át szorongatta Max Verstappen, de a Renault-val végül kénytelen volt visszasorolni csapattársa mögé. A Ferrarik nem igazán tudtak elrugaszkodni a középmezőnyből: Charles Leclerc ugyan javított négy pozíciót a rajtnál, néhány kör után elkezdte folyamatosan veszíteni a pozíciókat, többek között az Alpha Taurival – egyedüliként – kemény gumikon induló Pierre Gasly is állva hagyta a monacóit a tempósabb, egyenes szakaszon.

A két Mercedes szép csendben ellépett az élen, előnyüknek azonban búcsút inthettek a táv negyedéhez érve, Antonio Giovinazzi és George Russell balesete miatt ugyanis jött a biztonsági autó. Mint az a visszajátszásokból kiderült, Giovinazzi senkitől sem zavartatva csúszott ki a Fagnes és a Stavelot között, és az Alfa Romeóról leszakadó kereket találta el a williamses pilóta. Ezt kihasználva a legtöbben kijöttek friss kemény abroncsokért a boxutcába, a már említett Gasly és Sergio Pérez kivételével, pedig a Racing Point mexikóija a legelnyűhetőbb, lágy Pirelliken vágott neki a versenynek. A Mercedes és a Renault versenyzői egymás után érkeztek a garázshoz, míg Sebastian Vettel cseréjénél mintegy 8 másodpercet hagyott ott a Ferrari.

Az újraindítást követően a vezető trió faképnél hagyta az üldözőbolyt, Lewis Hamilton pedig semmitől sem zavartatva húzta be a Belga Nagydíjat is. A világbajnoki címvédő amellett, hogy 47 pontosra növelte az előnyét az összetettben, 89. győzelmével már csak két siker választja el a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher csúcsától. Bottas második helyével lett biztos az újabb kettős Mercedes-siker, Verstappen csakugyan megőrizte rajthelyét, harmadikként futott be.

Remek versenyt futott a Renault, Daniel Ricciardo a negyedik hely mellett a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is elhappolta az utolsó körökben, csapattársa, Esteban Ocon előtt ért célba. Alexander Albon (Red Bull), Lando Norris (McLaren), a nap legjobbjának a szurkolók által megválasztott Pierre Gasly (Alpha Tauri), valamint a Racing Point versenyzői, Lance Stroll és Sergio Pérez férkőztek be a legjobb tíz közé.

A 2020-as szezon megállás nélkül folytatódik, jövő héten Monzába látogat a mezőny, ahol az Olasz Nagydíjat rendezik meg. A tifosiban várhatóan most nem fog lángolni a tűz, és ez nem csak a zárt kapus versenyre vezethető vissza. A két Ferrari végül a süllyesztőben kötött ki, pont nélkül zárt a maranellói gárda: Sebastian Vettelt a 13., Charles Leclerc-t a 14. helyen intették le.

A Belga Nagydíj végeredménye:

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2716182764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása