TCR EU: Meglepetések a Paul Ricard-i szezonnyitón, Nagy pontszerzéssel kezdett
TCR Europe 2020: Paul Ricard – 1-2. szabadedzés, Időmérő edzés, 1. futam

Az előzetes várakozások, valamint a szabadedzések alapján mind az időmérő edzés, mind a verseny váratlan kimenetellel zárult. Lloyd, Bennani és Filippi az élbolyban, Nagy Dániel a középmezőnyben kezdte az elcsúsztatott szezont.

2020-2020_le_castellet_race_1---2020_tcr_europe_castellet_r1_123_daniel_lloyd_21.jpg

Több mint tíz hónap kihagyás után térhetett vissza a pályára a TCR Európa-kupa mezőnye, a többször is módosított versenynaptár első állomása a Paul Ricard-i pálya. Bár magyar szempontból fantasztikusan indult a francia hétvége, annál szürkébben folytatódott: Nagy Dániel az élen kezdett az első szabadedzésen, majd a másodikon – használt gumikon – hetedik időt autózta, míg az időmérő edzésen csupán a 13. lett. Épphogy, alig néhány századdal maradt le a Q2-ről a BRC magyar versenyzője, míg csapattársa, Mat’o Homola tizenkettediknek kvalifikált, de öthelyes rajtbüntetést kapott, amiért a szabadedzéseken többször is a pályahatárokra vonatkozó szabályok ellen vétett, így csak a 17. rajtkockába állhatott fel a Hyundai-jal.

A BRC-sok gyengélkedése mellett a Q1-ben a Bäckman-testvérek – vagyis két hyundai-os – zártak az élen, Jessica vezetésével, Daniel Lloyd és az utolsó utáni pillanatban a PSS Racinghez beugró Néstor Girolami előtt, aki a második edzésen a leggyorsabb volt. (A Honda argentin WTCR-pilótája Viktor Davidovski helyét vette át, miután a macedón a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások miatt nem jutott el a helyszínre.) Ennél nagyobb meglepetést hozott a Q2, élete első pole pozícióját szerezte ugyanis John Filippi, ráadásul úgy, hogy két lapra tett fel mindent. A Target Competition csapatához igazolt francia 2:11.709-es idejével 34 ezreddel verte meg a szintén WTCC-/WTCR-múlttal rendelkező Mehdi Bennanit, a Comtoyou Racing audisa mögött pedig a már említett Lloyd zárt.

2020-2020_le_castellet_friday---2020_tcr_europe_castellet_practice_27_john_filippi_79.jpg

„Hihetetlen ez számomra!”

– mondta legalább akkora meglepettséggel, mint örömmel Filippi az időmérő után. – „Nem számítottam erre. Az első célunk az volt, hogy a Q2-be jussunk, majd, amikor láttam, hogy megvan a tempóm ahhoz, hogy a pole-ért harcoljak, nem hezitáltam. A Q2-es köröm volt a valaha volt legjobb. Pedig az első edzés után még azt éreztem, hogy nem igazán jövök ki jól az autóval, viszont nagyon jó egy ilyen remek csapattal dolgozni, mint a Target. Amúgy is nagyon magabiztosak, és ezt most velem is megosztották.”

A második sor Girolamival egészült ki, míg a harmadikat Jimmy és Teddy Clairet, a negyediket Bäckmanék bérelték ki, közülük Jimmy Clairet-t szintén büntették, a peugeot-s ugyanis a második gyakorláson figyelmen kívül hagyta a sárga zászlót. Bennani csapat- és honfitársa, az újonc Sami Taoufik, valamint a német TCR-ből dobbantó Halder-testvérek részéről Mike zárt a legjobb tízben, megelőzve a tavalyi összetett ezüstérmes Julien Brichét.

Miután a 10 körös verseny kezdetekor kialudtak a piros lámpák, Filippi szokásához híven beragadt a rajtnál, így amíg Lloyd átvette a vezetést, Filippi már csak harmadikként jött ki az első kanyarkombinációból, Bennani is elment mellette. Ez a trió minimális különbséget tartva egymást között vonatozott a leintéséig, így a Brutal Fish Racing pilótája győzelemmel kezdte az évet, a hondás mögött is maradt a Bennani-Filippi sorrend. Teddy Clairet az első körökben megelőzte Girolamit, így a 4-5. pozíciók sorsa is hamar eldőlt, kettejük mögött Jimmy Clairet ért célba.

2020_tcr_eur_photo_news_079.jpg

A Brutal Fish Racing nagyon nem is lelhette másban az örömét, mint Lloyd sikerében, a csapat másik két Hondája ugyanis nem jutott el a célig. A csapatfőnöke Martin Ryba már két kör után félreállt törött kerékkel, Pepe Oriola pedig Jessica Bäckmannel vívott bodicsekkekben gazdag küzdelmet. Ennek eredményeként fel is nyílt a spanyol motorháztetője, majd újra ütközött a svéd pilótahölggyel, ami mindkettejük számára kiesést jelentett. Az utólagos vizsgálatoknál kiderült, hogy Ryba a Clairet Sport színeiben versenyző Gilles Colombanival ütközött, a szlovák felfüggesztett háromhelyes rajtbüntetést kapott.

Oriola és Bäckman agresszív csatája mellett Mike Halder piruettjei törték meg a nyitóverseny monotonitását. A német versenyző a 4. körben forgott meg, ami miatt kis híján eltalálta Brichét, majd újra keresztbe állt Hondájával, de utána folytatni tudta versenyt, még ha számottevőbb pozícióvesztéssel is.

2020-2020_le_castellet_race_1---2020_tcr_europe_castellet_r1_99_daniel_nagy_31.jpg

Mindezek után Andreas Bäckman, Taoufik, Homola és Halder tették teljessé az első tíz sorrendjét – a marokkói és a szlovák aztán helyet cseréltek az utólagos büntetések értelmében –, Nagy Dániel pedig a 11. helyen, 9 pontot gyűjtve zárt. A magyar versenyző a leintést követően úgy nyilatkozott, hogy nagyon kemény versenyen van túl.

„Volt néhány bevállalós manőverem, és ez a mai verseny arról szólt, hogy minél bevállalósabb voltam és minél inkább próbáltam trükközni, annál több pozíciót veszítettem. Már rögtön a második körben kaptam egy nagy ütést, és onnantól kezdve az egyenesben ferdén állt a kormányom, úgyhogy a futómű elszállt. Innentől kezdve már csak a pontmentés lehetett cél”

– összegezte a történéseket videós Facebook-bejelentkezésében a leintést követően, hozzátéve, hogy a vasárnapi megmérettetésre várhatóan keményebb beállításokkal készülnek majd. A második versenyt magyar idő szerint vasárnap 12:15-től rendezik meg, az eseményeket angol nyelven, a TCR TV YouTube-csatornán, valamint a bajnokság hivatalos Facebook-oldalán követhetjük élőben.

Az első futam végeredménye:

null

null

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2816173244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása