Megint dőlt a dominó a Formula–E pilótapiacán

Teljes vérfrissítéssel vág neki a folytatásnak a Mahindra, egyik ülését a BMW-től távozó Alexander Sims veszi át.

1-eps608_170312_als1690.jpg

Szinte már átláthatatlan az a mennyiségű mozgolódás, ami ezekben a hetekben a Formula–E átigazolási piacát jellemzi. Mint az a BMW és a Mahindra Racing szerdai bejelentéseiből kiderült, Maximilian Günther marad a BMW-nél, Alexander Sims azonban a Mahindrához távozik, amely új felállással áll rajthoz a januárban kezdődő hetedik szezonban. A BMW-től távozó pilóta szerződése sajtóértesülések szerint két évre szól.

Sims Pascal Wehrlein helyét veszi át, a Porsche a német pilóta érkezését hivatalosan is bejelentette a berlini szezonzáró után (ahogyan az is kiderült, hogy Felipe Massa távozik a Venturitól), míg a Mahindra másik ülését Alex Lynn kaphatja meg, legalábbis a The Race tudomása szerint. A brit versenyző a hatfutamos fináléra ugrott be az indiai gárdához, miután Wehrlein még a karaténidőszak alatt szerződést bontott, három futamon pontot is szerzett, az ötödik berlini versenyen pedig Formula–E-pályafutása eddigi legjobb eredményét is elérte, az ötödik helyen ért célba.

„Örülök, hogy a Mahindrához csatlakozhatok, egyúttal folytathatom kalandomat a Formula–E-ben” – kommentálta a hírt Sims, aki az új, izgalmas lehetőségtől erős eredményeket remél. – „A fenntarthatóság és az elektromobilitás népszerűsítése fontos számomra, ehhez pedig erős, innovatív és jövőbe látó platformot biztosít az, hogy a Formula–E-ben versenyzem.”

2-eps607_093232_j6i6669_1.jpg

A BMW-Andretti csapatnak az elmúlt két évet megköszönve hozzátette, hogy sok mindent megtanult már a Formula–E-ben. „Ez egy más tudományága a motorsportnak, ami új és nagyszerű kihívásokkal jár. Izgatottsággal tölt el, hogy tovább fejlődhetek, tudásommal pedig a Mahindrát támogathatom a következő szezonban” – jegyezte meg.

A berlini szezonzárót koronavírus-fertőzöttsége miatt kihagyó Dilbagh Gill csapatfőnök-vezérigazgató bizonyított tehetségként, csapatjátékosként jellemezte Simst, a csapattól csakugyan távozó Jérôme d’Ambrosiónak pedig megköszönte az elmúlt két év munkáját. Az említett változásokon túl újdonságot jelent Sam Bird jaguaros átigazolása, valamint Nick Cassidy bemutatkozása, aki Bird helyén, Robin Frijns csapattársaként fog versenyezni a Virginnél. Valószínűsíthető továbbá – úgyszintén a The Race közlése alapján –, hogy Günther csapattársa Philipp Eng, a BMW DTM-futamgyőztes versenyzője lesz.

Fotó: LAT Images / FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8416169914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása