Lenyűgözte főnökét a magyar Aston Martin-pilóta

Új fejezet kezdődött a múlt héten Hefler Róbert pályafutásában: az Aston Martin akadémiának egyik legújabb felfedezettjeként, sok évnyi formulaautózás után először kóstolhatott bele a GT-autózásba, ami a körülményeket tekintve igen jól sikerült.

1220_16_42.jpg

Két országos és egy közép-európai bajnoki címmel a háta mögött váltott formulaautózásról, és ezzel a lépéssel átnyergelt a GT-autók világába Hefler Róbert, aki a 2020-as szezont az Aston Martin versenyzői akadémiájának tagjaként teljesíti, mint arról Magyarországon elsőként beszámolt a Braking News Motorsport. A 20 éves ifjonc az előző hétvégén be is mutatkozott a GT Cup Open Europe-ban a Team Virage GT4-es Vantage-ével.

A kategóriaváltás jelentette kihívásokkal viszont legalább hazai pályán, a Hungaroringen nézhetett szembe. A hétvégét egyébiránt totális Porsche-dominancia jellemezte a szűkös mezőnyben, míg Hefler és váltótársa, Philippe Valenza az első futamon már félidő előtt kiállni kényszerült felfüggesztéshiba miatt, a második futamon pedig ötödikként (a kategóriájában harmadikként) zárt a páros, míg a nem-porschés egységek között másodikként. Walter Csaba révén más magyar érdekeltség is akadt a mezőnyben: a magyar pilóta a Racing Trevor BMW M4-esével, azon a szlovák Gregor Zsigóval osztozva; az ő mérlegük két hetedik hely.

Túlfeszült az a bizonyos húr

1220_28_28.jpg

Oldalunk megkeresésére Hefler elmondta, summa summarum elégedett debütáló hétvégéjével, még ha szembe is kellett néznie a nagytúraautózás egyik nagy hátulütőjével, a különböző TCR-bajnokságokban a versenyzők és csapatok, a rajongók által meg végképp kritizált teljesítménykiegyenlítő-rendszerrel, gyakorlatilag semennyi tapasztalat mellett – a hétvége előtti privát teszten összesen 47 kört tett meg az egység.

„Összességében egy nagyon pozitív hétvége volt, nagyon sokat tanultam, remélhetőleg ez a folyamat még sokáig tart majd” – értékelte a hétvégét a Braking News Motorsportnak, a csapatnak megköszönve a kemény munkát, a Silicon Directnek pedig a második éve töretlen támogatást. – „Sajnos a szabadedzéseken szembesülnünk kellett azzal a szomorú ténnyel, ami a túraautózás velejárója és a TCR-kategóriák kapcsán is gyakran lehet hallani, hogy a BoP-rendszer nem kedvezett nekünk.”

„A három Porsche-kupás autó utolérhetetlennek bizonyult a hétvégén, még a többi GT4-es autóhoz képest is volt pár tized hátrányunk” – magyarázta a BoP jelentőségét az érdi versenyző. – „Nem akartuk azonban feladni, a csapattal egész pénteken azon dolgoztunk, hogy kihozzuk a saját autónkból a legtöbbet. Szombaton reggel az időmérős körömmel többé-kevésbé elégedett voltam, hiszen az addigi leggyorsabb köröm volt a hétvégén. Viszont pozícióban ez sem jelentett valami előkelő helyet, csak hetedikek lettünk.”

A szombati 55 perces versenyen próbált szépíteni az eredményen, de végül ez nem sikerült a már említett betli miatt: „Bíztam benne, hogy hosszútávon, a versenyen csökkennek a különbségek, és harcban leszünk a jobb helyekért. Így is lett, egyből a rajt után két helyet javítottam, amit tudtam is tartani, viszont ehhez 110%-ot ki kellett hoznom az autóból, aminek az lett a vége, hogy túlfeszítettem a húrt, ami végül el is szakadt. Sajnos a gátló eltört és ki kellett állnom” – számolt be a sajnálatos kiesés körülményeiről.

1220_25_36.jpg

Talán mondani sem kell, mennyi új impulzus érte Hefler Róbertet az elmúlt alig néhány hétben. Bevallása szerint a GT-autókat sokkal agresszívebben lehet kezelni: sokkal inkább lehet támadni a kerékvetőket, emellett a blokkolás- (ABS) és a kipörgésgátló (ASR) használata elengedhetetlen ahhoz, hogy kihozza a maximumot az autóból. Ugyanúgy újdonságot jelentett számára a verseny közbeni pilótacsere, ami formulaautózásban kevésbé (sőt, egyáltalán nem) jellemző, de pozitív élményként élte meg a most még szokatlan, de az endurance- és GT-versenyzésben bevett elemet: „Vasárnap egy teljesen új szituációban találtam magam: elkezdődött az időmérő, de én még civil ruhában álltam a boxban. Egészen bizarr érzés volt kívülről nézni, ahogy a csapattársam köröz, de teljesen nyugodt voltam. Az is nagyon érdekes volt, hiszen a semmiből kellett egy éles versenyszituációba beülni, és a maximumom teljesíteni.”

„A 4. helyen haladtunk, amikor átvettem az autót, de nagyon közel autózott hozzám az 5. helyzett. Körülbelül 10 körön keresztül csak a visszapillantót néztem, és próbáltam minél jobban kiszélesíteni az autót, de végül visszacsúsztam egy helyet, viszont nagyobb örömre adott okot, hogy a miénk volt a legjobb GT4-es autó” – utalt a mezőny egyedüliként a Ford Mustangon alapuló Transam Euro 2018-cal és az NM Racing Team színeiben versenyző Albert Éstraguesszel vívott csatájára, amiből a spanyol jött ki győztesen, viszont a Baporo Motorsport Audiját, illetve annak volánjánál az andorrai Manel Cerquedát sikerült feltartóztatnia a hajrában.

1220_50_91.jpg

Főnöke szerint rászolgált az Aston Martin bizalmára

Julien Gerbit, a Team Virage csapatmenedzserét is utolértük, akinél mind emberileg, mind pedig szakmailag jelesre vizsgázott Hefler.

„Róbert nagyszerű munkát végzett. Minden jó tulajdonságában megerősített minket, amit az aragóniai teszten is felfedeztünk benne, és bebizonyította, rászolgált az Aston Martin Academy bizalmára. Tudta, mikor kell nyomni, illetve mikor kell elengedni a gázt, emellett csapattársaival is segítőkész volt a Hungaroring fortélyait illetően, sokat hozzátett a csapatmunkához a hétvége folyamán. Valenzával nagyon jól kiegészítik egymást, egészséges keretek között hajtják egymást, tanulnak egymástól” – dicsérte a 20 éves magyart, hozzátéve, már várja, hogy folytassák a közös munkát.

1220_45_6.jpg

„Mindent figyelembe véve jó benyomást hagyott bennünk a hétvége” – folytatta gondolatait Gerbi.„Habár a normál GT4-es autókkal lehetetlen volt a Porschék ellen harcolni, a mezőny többi része szoros volt. Jól teljesítettünk mind a 77-es autó fiatal titánjaival, mind pedig a 88-as gentlemanjeivel” – tett említést a Virage-csapat másik Aston Martinját hajtó, az európai Le Mans-sorozatban korábban induló Stéphane Adler és a szintén francia Michaël Blanchemain által alkotott duóról is.

A GT Cup Open Europe szezonja nem is olyan sokára, már a jövő hétvégén folytatódik; négy tradicionális, a Formula–1-ből jól ismert pálya (Paul Ricard, Monza, Spa, Barcelona) következik, amik Hefler számára szintén újdonságot jelentenek majd, hiszen korábban csak virtuálisan versenyzett rajtuk, de úgy nagyon is sokat.  

Fotó: GT Cup Open Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5516165240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása