Pontokkal távozott Monzából, a Formula Renault Európa-kupa nyitányáról a BhaiTech Racing magyar versenyzője.
A hétvégén folytatódott a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követő éledezés a technikai sportban, a hétvégén a Formula Renault Európa-kupa 30. idénye is kezdetét vette, ráadásul Tóth László révén magyar érdekeltség is akad a mezőnyben. A hét elején rendezett kollektív gyakorlás eredményeivel összhangban, a mezőny utolsó harmadában, a 16. helyen zárta mindkét időmérő edzést a BhaiTech Racing színeiben szereplő 20 éves pilóta.
Alex Quinn indulhatott az élről a pénteken rendezett, első versenyen, ám a lámpák kialvását követően komoly veszélyt jelentette rá a Fernando Alonso csapatában versenyző Tijmen van der Helm, de a brit meg tudta őrinzi pozícióját a hollanddal szemben. Van der Helm mellett a Rettifilo-sikánnál elment Franco Colapinto, majd Victor Martins és a Renault akadémiáján pallérozódó Caio Collet is követte az MP Motorsport argentinjának példáját.
Egy másodpercen belül autózott a Quinn, Colapinto, Martins trió az élen, amikor az ötödik körben pályára lépett a biztonsági autó William Alatalo kicsúszása miatt. Az újraindításnál Quinn meg tudott lógni, míg Colapinto és Martins öldöklő csatába kezdett, amiből a francia jött ki rosszul, egy törött vezetőszárnnyal. Valamivel később újra pályára küldték a Safety Cart, miután Joey Alders hátulról beleszaladt Paul Aron versenygépébe – az incidensben a hollandot találták vétkesnek, így ő kapott egy négy rajthelyes hátrasorolást a második versenyen.
A zöld zászlók meglengetését követően Colapinto Quinn nyomában maradt, majd a Roggia-sikánnál meg is előzte az Arden pilótáját. A brit próbált visszatámadni, de csak magára húzta Colletet. Colapinto megnyerte a szezonnyitót, Quinn megőrizte második helyét Collettel szemben. Tóth Lászlót utolsó célba érőként, a 15. helyen intette le a kockás zászló, csapattársai, Nicola Mariangeli és Lorenzo Colombo szintén nem szereztek pontot.
Az első futam végeredménye:
Martins indulhatott az élről a szombati, második futamon , és ugyan a francia az élen maradt, az első kör és egy tömegbaleset után jött a biztonsági autó: a Lesmo kijáratánál az addig harmadik helyen haladó Quinnt hátulról meglökte a cseh Petr Ptáček, aztán Amaury Cordeel és Ugo de Wilde is belekeveredett, csakúgy, mint Tijmen van der Helm, csak az FA Racing hollandja törött szárnyával tovább tudott menni.
A negyedik körig maradt pályán a Renault Mégane R.S., Martins vezetésével folytatódott a verseny, őt Caio Collet és Colapinto követte, mialatt Tóth László a galibát kihasználva feljött tizediknek. A hetedik körben Collet sikeresen átvette a vezetést, míg Martins a visszatámadás során megkapta maga elé Colapintót, de két körrel később már újra a franciáé volt a második hely.
Azok után pedig, hogy zsinórban húsz alkalommal végzett pontszerzőként, megszerezte első győzelmét Caio Collet, mögötte Martins és Colapinto futottak be. Tóth László végül a nyolcadik helyen végzett, de ez később hetedikre módosult, Petr Ptáček büntetésének köszönhetően, így a magyar már az első hétvégéjét pontszerzéssel zárta, egyúttal csapata idei első és eddigi egyetlen egységeit gyűjtötte be, mivel Mariangeli 11. lett, Colombo pedig kiesett.
A második futam végeredménye:
Az összetett élén holtverseny alakult ki Collet és Colapinto között, mindketten 40 ponttal távozhattak Monzából, Tóth László pedig a tizedik helyről várhatja a folytatást hat pontjával. A bajnokság két hét múlva, Imolában folytatódik a 10 fordulóból és 20 versenyből álló szezonban.
Fotó: Gregory Lenormand, Frédéric Le Floc'h / DPPI (Renault Media)
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.