Első kanyaros ütközés után nyert első F3-as futamán a Prema újonca
Formula–3 2020: Spielberg – Főfutam

Már egy kanyar után elvérzett a meglepetés pole birtokosa, a Prema pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: az újonc magabiztos győzelemmel robbant be a Formula–3-ba.

unnamed_1_15.jpg 

Meglepetés pole pozícióssal várhatta idei első versenyét a Formula–3 mezőnye, mivel a Red Bull Ring-i főfutamon Sebastian Fernandez várhatta az élről a piros lámpák kialvását, pályafutása során először. A spanyol versenyző be is ragadt a rajtnál, így az 1-es kanyarban a tridentes Lirim Zendelli fordulhatott elsőként, míg Fernandez összeért Oscar Piastrival, ennek következtében kiforgott, majd feladta a versenyt az ART Grand Prix pilótája. Kettejük koccanására vetettek egy pillantást a stewardok, de végül versenybalesetnek minősítették azt.

Ezzel szemben a Prema ausztrálja sérülés nélkül megúszta, sőt két kanyarral később a vezetést is átvette. Piastri mellett Alex Peroni is jól jött ki a rajt utáni kalamajkából, a nyolcadik helyről indulva egyhamar a negyedik helyen találta magát – igaz, az is közrejátszott ebben, hogy Jake Hughes kénytelen volt a boxból rajtolni, hiába kvalifikált a HWA-val az ötödik pozícióba. Az ausztrál már Logan Sargeantot üldözte, de az amerikai ezzel mit sem törődve inkább megelőzte Zendellit a második helyért, de Peronit is húzta magával.

unnamed_2_4.jpg

Sargeanték csatájából az élen haladó premás húzott előnyt, 3 másodperces előnyt épített ki az élen. Piastrit már nem is értek utol a végéig, aki így bemutatkozó F3-as futamán győzelemmel zárt, mögötte Sargeant és Peroni között sem változott már a sorrend – a Campos versenyzője emlékezetesen tért vissza a sorozatba a tavalyi monzai horrorbukását követően, igaz, jó eredménye a koronavírus miatti protokoll miatt zavarba hozta őt a díjátadónál, maszkban ugyanis komoly kihívásnak bizonyult belekortyolni a pezsgőbe.

Csapatként is remekül kezdte az évet az előző idényt domináló Prema, az olaszok harmadik újdonsült versenyzőjük, Frederik Vesti révén mindhárom autójával a legjobb négy között zártak. A pontszerzők névsorsa Zendellivel, Liam Lawsonnal (Hitech GP), David Beckmann-nal (Trident), Richard Verschoorral (MP Motorsport), Alexander Smolyarral (ART Grand Prix) és Clement Novalakkal (Carlin) lett teljes.

Viszonylag kevés szabály változott 2020-ra az F3-ban, ezek egyike viszont az, hogy az első nyolc helyett az első tíz helyezett fordul a rajtrácson a sprintfutamra, így a francia Novalak foglalhatja majd el az első rajtkockát a vasárnap 9:45-ös kezdésnél. A sprintversenyt csakugyan élőben közvetíti az M4 Sport.

A főfutam végeredménye: 

Fotó: Prema Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3815982438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása