Ahogyan az várható volt, tovább nyúlik a Formula–1-es kényszerszünet: sorozatban a kilencedik versenyhétvégét is elhalasztották a koronavírus miatt.
Kedd estére biztossá vált, hogy legjobb esetben is csak a június 28-i Francia Nagydíjjal rajtolhat el a 2020-as F1-es szezon, miután a Kanadai Nagydíjat is elhalasztották a koronavírus-helyzetre való tekintettel – olvasható a Formula1.com weboldalán megjelent közleményben. Ez már a kilencedik futam a világbajnoki sorozatban, ami a pandémia áldozatául esett: a montreali verseny mellett elhalasztották a Bahreini, a Vietnámi, a Kínai, a Holland, a Spanyol és az Azerbajdzsáni Nagydíjat, míg Ausztráliába és Monacóba már később időpontban sem tér vissza a mezőny.
„Nehezünkre esett meghozni ezt a döntést. Az elmúlt hónap folyamán folyamatosan kommunikáltunk a Formula–1-gyel, Montreal képviselőivel, a montreali turizmussal, valamint a tartományi és szövetségi kormányokkal. Figyeltük az egészségügyi hivatal direktíváit, továbbá a hatóságok által biztosított szakértői iránymutatásban foglaltakat” – áll a kanadai promóterek kommünikéjében. Hozzátették: akik már jegyet váltottak a Kanadai Nagydíjra, a jegyük érvényes marad az új időpontban is, amit a későbbiekben jelentenek be – ekkor fogják értesíteni a nézőket is opcióikról.
Kérdéses, mikor és milyen formában veszi egyáltalán kezdetét az év, egyáltalán nem borítékolható ugyanis a Francia Nagydíj megrendezése. A legfrissebb forgatókönyvek szerint zártkapus nagydíjakkal és duplafutamos osztrák versenyhétvégével kezdődhet az idény, aminek az utolsó fordulóit 2021 elején bonyolíthatják le.
Idevágó hír, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szintén kiadott egy közleményt a nap folyamán, melyben a csapatokat érintő gyárleállás időtartamát két héttel, 21-ről 35 naposra történő duzzasztását jelentette be.
Fotó: Ferrari Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.