Újra kinyitotta kapuit a sanghaji pálya – kiderült, mikor lesz rajta újra futam

A koronavírus-járvány kezdetleges gócpontjába, Kínába kezd visszatérni az élet: a héten már a sanghaji pálya is kinyitott, sőt júniusra már versenyt is terveznek.

shanghaisunday12-628630_1.jpg

Kínából indult még a tavalyi év végén a koronavírus, amely mára mind egészségügyileg, mind gazdaságilag lábon lőtte a világot. Az ázsiai országban több mint 82,5 ezer megbetegedést, ebből 3300-nál is több halálesetet regisztráltak, viszont az aktív esetek száma lassan kétezer alá esik. Eredetileg Sanghajban rendezték volna az idei Formula–1-es szezon negyedik versenyét, ám a helyzetre való tekintettel már február közepén döntöttek a Kínai Nagydíj halasztásáról, noha a verseny promótere bízik a pótlásban.

A javuló járványhelyzetnek köszönhetően Kínában lassan visszatér minden a régi kerékvágásba, igaz, az iskolák, a mozik és a főbb turisztikai látványosságok továbbra is zárva tartanak. Ellenben a Shanghai International Circuit a héten újra megnyitotta kapuit, a héten pedig korlátozott létszám mellett, zárt kapuk mögött már vállalati eseményt tartott a Porsche. A The Race értesülései szerint hamarosan az első versenyre is sor kerülhet: ha minden jól alakul, június 26-án a kínai GT-bajnokság mezőnye gördülhet pályára, igaz, az erről szóló szerződés még aláírásra vár.

Egyelőre nem tudni, hogyan alakul az F1 idei szezonja, de mielőtt még további hét verseny halasztásáról vagy törléséről döntöttek volna, annak eshetősége is szóba került, hogy a szezon végén rendezhetik meg valamikor a versenyt. Annyi biztos, hogy a szervezők még december előtt sort kerítenének rá, mivel a téli hónapokban az átlaghőmérséklet jellemzően nem szokott 10 Celsius-fok fölé kúszni.

Egy másik kínai pálya, a Zhuhai International Circuit már több mint egy hónappal ezelőtt, március 2-án kinyitott, június 12-14-e között pedig a Pan Delta Super Racing Festival eseménynek ad otthont.

A The Race úgy tudja, a sanyai Formula–E-verseny pótlására is van már forgatókönyv: a hírek szerint augusztusra tűzhetik ki az új időpontot, de ez a helyzet további alakulásától is függ.

Fotó: Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4115592614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása